Otthon / Egyéb / Vérfehérje jelezheti előre a szellemi hanyatlás veszélyét
A romló kognitív funkciók első tünetei az 50-60-as években jelentkeznek

Vérfehérje jelezheti előre a szellemi hanyatlás veszélyét

Brit kutatók olyan vérfehérjét azonosítottak, amelynek szintje a szellemi hanyatlás, vagyis a demencia veszélyére hívja fel a figyelmet.
A tízéves projekt során az Alzheimer-kór legkorábbi tüneteit szerették volna azonosítani. A vizsgálatokban száz ikerpár vett részt, akiknek vérében rendszeresen mérték 1129 különféle fehérje szintjét.Ezzel párhuzamosan tesztelték vizuális memóriájukat és tanulási képességeiket, majd az eredményeket összevetették minden egyes vizsgált protein értékével. Így határozták meg, hogy az egyik fehérje, a MAPKAPK5 szintje csökken azoknál, akiknél a szellemi hanyatlás jeleit észlelték – olvasható a BBC hírportálján a vizsgálat eredményeit ismertető összefoglalóban.

 A MAPKAPK5 kémiai “üzenetvivő” szerepet tölt be a szervezetben, ám egyelőre nem világos, hogy milyen módon játszik közre a szellemi hanyatlásban.A kutatócsoport rámutat, az előrejelzések szerint 2050-re megháromszorozódik a demenciában szenvedők száma. Az első agyi elváltozások megjelenésétől számítva több mint egy évtized telhet el, míg teljesen kifejlődnek az Alzheimer-kór olyan tünetei, mint a súlyos memóriazavar vagy a személyiségváltozás.

Jelenleg nincsenek olyan gyógyszerek, amelyekkel megelőzhető lenne az Alzheimer-kór, holott a betegek kezelését sok évvel a klinikai tünetek kifejlődése előtt kellene elkezdeni.

Forrás: hirado.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: