Kamionok hosszú sora zúdult egy taranyi utcára, az ott élők pedig attól tartanak, hogy a hatalmas átmenő forgalom tönkreteszi az utat, a házaikat és a nyugalmukat is. Naponta negyven 60-70 tonnás kamion és traktor halad át erre, a lakók szerint szabálytalanul. Egy férfi fotókat is készített a Csokonai utcában uralkodó állapotokról, ezzel kereste meg szerkesztőségünket. – írja a sonline.hu
Már hónapok óta járnak a kamionok, amelyek megkeserítik az ott élők mindennapjait – mindezért egy állattartó telep felelős, ahonnan állati mellékterméket visznek-hoznak. Van olyan, amikor egymás után négy kamion megy, holott kint van a behajtani tilos tábla a teherautóknak, kivéve a célforgalom engedélyezett az utcában.
A kanyarodás sem egyszerű manőver
Az úttestet személyautókra tervezték, és már nagyon rossz állapotban van, tele kátyúval – mondta a férfi, aki elmagyarázta, hogy a kamionok a Nagyatád és Tarany közötti úton is elérhetnék a céljukat, de a környékbeliek szerint a faluba érve mégis befordulnak az első mellékutcába, a Csokonaiba. Pedig nem rövidebb erre az út, de talán szélesebb, és gyorsabban lehet rajta haladni, és lehetséges, hogy az is számít, hány fordulót tudnak megtenni a sofőrök.
– Amikor kiálltam lefényképezni őket, az egyik kamionsofőr rám dudált, és akkor nem fordult be az utcánkba. Mindenki panaszkodik, háborog miattuk. A lakók már repedéseket látnak a házak falain ott, ahol eddig nem volt. A kisgyermekes anyukák nem tudnak altatni a teherautók dübörgésétől. Reggel hat órától este hétig nincs nyugalmunk – tette hozzá a bejelentő.
Jönnek-mennek, naponta 60-70 darab
Töreki István, Tarany polgármestere azt állítja, egy-két hét múlva megszűnhet ez a probléma, mely szerinte a csatornázás miatt alakult ki. A csatornázási munkálatok már több mint egy éve tartanak a községben, most pedig egy műszaki probléma miatt fel kell szedniük egy 250 méteres szakaszon az elkészült munkát. Amíg helyre áll a Zrínyi utca rendje, addig a Csokonai utcát használják a kamionok, hogy megtudják közelíteni a cég földjeit.