Az illegális ki- és bevándorlók feljutását a fuvarozó vállalkozók és a gépkocsivezetők nem tudják megakadályozni. Feltörik a zárakat, felfeszítik az ajtókat, a ponyvákat kivágják. Ebből kirajzolódik az is, hogy a helyszínen pláne nem tudnak tenni semmit sem.
Kamionosok ezrei rekedtek a Nagy-Britanniában található M20-as autópályán, miután a francia MyFerryLink dolgozói újabb sztrájkot jelentettek be, mely miatt a kikötőt lezárták. A tiltakozók emellett eltorlaszolták az alagutat és emiatt felfüggesztették a vasúti közlekedést. A sztrájkot azóta felfüggesztették. Közben a kamionosoknak azzal a helyzettel kell megküzdeniük, hogy a menekültek ne kapaszkodjanak fel a járművükre, hiszen akár 2 ezer fontos bírsággal is sújthatják azokat, akik járművében átér a brit területre egy-egy migráns. A hirado.hu-nak nyilatkozó kamionosok szerint egyre rosszabb a helyzet.
Lezárták a calais-i kikötőt a MyFerryLink dolgozóinak sztrájkja miatt hétfőn. A sztrájkot csütörtökön felfüggesztették, és a kikötőt is megnyitották. A kompok kétóránként indulnak mindkét irányba, a Doverből hazafelé tartó kocsiknak azonban be kell állniuk a sorba az M20-as autópályán.
Kedden helyreállt a forgalom a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban is, a helyzet azonban a hirado.hu által megkérdezett kamionosok szerint még mindig rendkívül kaotikus, hiszen a pályán több tíz kilométeres kocsisor torlódott fel mindkét irányban. Az Independent csütörtökön azt írta: több mint 3 ezer kamionos várakozott a nagy hőségben az M20-ason.
A káoszt és a dugókat elsősorban az okozta, hogy a múlt héten 200 tengerész eltorlaszolta a kikötőt és a Csatorna-alagutat, kedden pedig gumiabroncsokat égettek és megpróbálták felszedni a síneket az átjáróban. A tiltakozók célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak az Eurotunnel-csoportra, amelynek tulajdonába tartoznak a MyFerrylink által üzemeltetett hajók. A sztrájkolók azt sérelmezik, hogy az Eurotunnel három hajójából kettőt feltehetőleg el akar adni a konkurens DFDS dán vállalatnak.
A Eurotunnel vezérigazgatója és a francia gazdasági miniszter pénteken ülnek tárgyalóasztalhoz. A szakszervezet azzal fenyegetőzik, hogy ha a francia, a belga és a brit kormány nem találnak megoldást mintegy 600 munkahely megtartására, akkor nyáron még több lezárással kell számolni.
Tömegével próbálnak felmászni a kamionokra a migránsok
Nem csak a sztrájkok nehezítik a kamionosok útját. Calais kikötőjénél évek óta kaotikusak az állapotok. A fuvarosok azt mondják, a migránsok tömegével állnak az út szélén, úgy próbálnak feljutni a kocsikra. A sofőrök védtelenek és tehetetlenek.
Az interneten futótűzként terjedt el az a felvétel, amelyen látható, hogy a magyar Waberer’s vállalat egyik járművére próbálnak felmászni migránsok Calais-nál. A sofőr sértetlenül megúszta az esetet, és rakományában sem keletkezett kár. Amikor kamionjával egy ellenőrző ponthoz ért, ott már a francia hatóságok intézkedtek.
Bende Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Személyszállítási és Árufuvarozási Tanácsának titkára a hirado.hu-nak azt mondta: a sztrájkokkal az a legfőbb gond, hogy kiszámíthatatlanok. Induláskor még nem tudni, hogy hogyan alakul a helyzet, mire a járművek odaérnek. Két gépkocsivezetővel is legalább két nap az út Magyarországról Calais-ig. A dugók még kiszámíthatatlanabbá teszik az eljutást.
A 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű járművek vezetőinek a vezetési és pihenőidejét EU-rendelet szabályozza, a többi között időkorlátokkal. Azaz nem tehetik meg, amit, mondjuk egy személygépkocsi vezetője, hogy ‘addig megy, amíg oda nem ér’.
Calais körülbelül 100 km-es körzetében már nem is célszerű parkolni, mert már ott felmásznak a raktérbe. Ami pedig leginkább megnehezíti a helyzetet, az maga a calais-i terminál előtti dugó, minthogy ez ad alkalmat az illegális ki- és bevándorlóknak, hogy feltörhessék a járművet és felkapaszkodjanak rá” – mondta a titkár.
Szerinte, ha normális tempóban el lehetne jutni a komp- vagy a Csalagút-vasút termináljának őrzött parkolójáig, akkor ez nem történhetne meg. Csakhogy épp a sok megtámadott jármű miatt is nő a sor, mivel ezek gépkocsivezetői sorra lejelentkeznek a hatósági ellenőrző ponton – tette hozzá.
A menekültek terelőbójákkal állítják meg a kamionokat
járművekre való felszökdösés egyáltalán nem új keletű, azonban az elmúlt bő félévben “eldurvult” a helyzet mind az esetek számát, mind az eszközöket tekintve.
„Újabban már terelőbójákkal is rendelkeznek, így meg tudják állítani a járművet akkor is, ha az épp nem is lassítana a forgalmi helyzet alapján. Agresszívak, késekkel, feszítővasakkal fenyegetik meg a gépkocsivezetőt, és ha nem ‘engedelmeskedik’, beütik a szélvédőt is. Életveszélyes fenyegetésnek vannak kitéve a sofőrök. Egyelőre, ha bezárkóznak a vezetőfülkébe, akkor nem esik bántódásuk. Más kérdés, hogy ez mennyire emberi állapot, amikor hosszú órákat kell a sorban araszolni” – mondta Bende Zoltán.
Az illegális ki- és bevándorlók feljutását a fuvarozó vállalkozók és a gépkocsivezetők nem tudják megakadályozni. Feltörik a zárakat, felfeszítik az ajtókat, a ponyvákat kivágják.
Megpróbálják minimalizálni a bírságot
Vannak persze ajánlások, amelyekhez igazodva minimalizálni tudják a bírság veszélyét. „A témával nemzetközi szinten foglalkozunk, az IRU (International Road Transport Union) ajánlásokat tett közzé tagszervezeteinek (Magyarországon ez az MKFE), melyek betartásával elkerülhető a bírságolás. Van egy “check-list”, minden megállásnál ellenőrizni kell a zárakat, plombákat stb., magát a megállást, eseményeket, az ellenőrzéseket időpontokkal, helyszínekkel dokumentálni kell. És – természetesen – ha azt észleli a gépkocsivezető, hogy illetéktelenek feljutottak a járműre, akkor kilépés előtt jelentkeznie kell a francia hatóságnál ellenőrzésre. Nem árt persze az óvatosság, mert a franciák nem éppen alaposak, a francia rendőrök jelenlétében zajlik le maga a jármű megtámadása is – a világhálón található temérdek videofelvételen látszik, hogy ott állnak és nem csinálnak semmit” – hangsúlyozta a titkár.
A brit hatóság összeállított egy 10 pontból álló anyagot a hatékony megelőző rendszer kiépítéséről és a büntetés elkerülésének módjairól. Többek között olyan javaslatokat tartalmaz, mint “legyen éber”, “legyen óvatos”, hogy zárja le a járművet, ellenőrizze az anyagburkolatot, használjon jó minőségű ponyvazsinórt, zárja be a jármű összes ajtaját. A teljes lista itt olvasható.
Mindenesetre – tette hozzá – a calais-i oldalon ott vannak már az angol hatóságok emberei is, ők jobban megnézik, hogy van-e illetéktelen személy a járműveken, a raktérben és mindenféle zugban.
„Egy biztos: hogyha a britek találnak illegális ki- vagy bevándorlót a járművön, akkor indul egy eljárás, ami abban az esetben is kellemetlenség, ha nem lesz bírságolás a vége. Ezenfelül a járműben keletkezett kár (zárak, plombák, ponyva stb.) és különösen az összetaposott áruban keletkezett károk mindenképp adódnak, ami tarthatatlan. És legfőképp a gépkocsivezetők élete, testi épsége az, aminek a veszélyeztetettsége miatt sürgősen meg kellene oldani a helyzetet” – jelentette ki Bende Zoltán.
Kétezer fontot is fizethet a kamionos
Tamás, aki csaknem három évig dolgozott kamionosként, a hirado.hu-nak azt mondta: 7 hét leforgása alatt négyszer-ötször járt Angliában sofőrként. Az angolokhoz két kikötőn keresztül juthatnak el a fuvarok: a Calais-Dover útvonalon, illetve a Benelux-államok területén, Dunkerque kikötőjéből, ahonnan az út szintén Dover felé járható. Tamás azt mondta, úgy tapasztalta, hogy az utóbbi helyen a kikötői őrség sűrűbben járőrözik, a belgák „keményebben lépnek fel, mint a franciák”.
„A menekültek késekkel, bottal, kaviccsal mászkálnak, hosszú utat tesznek meg több kamion potyautasaként, illetve a tengeren is át kell jutniuk hajóval. Akik túlélik, folyamatosan jönnek fel kamionokkal vagy gyalog, Calais környékén táboroznak, és igyekeznek átjutni az angol szigetre” – mondta.
„Törvény szabályozza, hogy ha akár egyetlen menekülttel is átérek az angol térfélre, az nekem 2 ezer fontba kerül” – magyarázta Tamás. – Már nincs olyan parkoló, ahol ne lennének menekültek. A ponyvát megvágják és a tetőn keresztül másznak be, vagy épp araszolás közben letépik a vámzársinórt, leverik a lakatot.”
Tamás szerint, akinek Calais-nél még nem volt ehhez hasonló esete, az mázlista. Elmondta, hogy a cégnek, amelynek dolgozott, van egy őrzött parkolója Calais-ban, ámde a menekültek, akik az őrzött parkolón kívüli sátrakban laknak, éjjelente bemennek a parkolóba és felmásznak az autóba. „Velem megtörtént, hogy elmentem zuhanyozni, és amikor visszatértem, a kollégám szólt, hogy három ember van fent a járművön. Szóltam a kutyás biztonsági őrnek, segítsen, hiszen neki jogában áll intézkedni” – mondta el. Tamás azt is mondta, sok migráns a többi menekült segítéséből tartja el a családját. „Arcról megismerünk már 3-4 olyan embert is, aki oda-vissza járják ezt a területet” – mondta.
Féltik a testi épségüket a sofőrök
A kamionosok legnagyobb problémája Tamás szerint is az, hogy védtelenek. „Azt tanácsolták, hogy próbáljunk meg Calais-tól néhány száz kilométerig nem megállni. Csakhogy a francia csendőrség megbüntet, ha nem tartom meg a szükséges pihenőidőt. Ott vagyok tehát, ahol a part szakad” – mondta.
Tamás szerint a MyFerryLink sztrájkja miatt kialakult helyzet a cégeknek is hatalmas kiesés, akárcsak a sofőröknek, hiszen ugyan van, aki napidíjas, de a többség kilométerdíjas. „Ha nem megy az autó, nem keres egy forintot sem” – mondta.
Tamás azt mondta, az angol térfélen nincs annyi menekült, ott valamivel nyugodalmasabb a helyzet, a francia területen azonban a sofőröket sokszor megtámadják.
Ha a bevándorlók át akarnak jutni, akkor átjutnak
A hirado.hu elért egy épp a sztrájk miatt kialakult dugóban vesztegelő kamionost is. László csütörtök délelőtt Nagy-Britanniában, a M20-as autópályán állt, mikor telefonon utolértük.
„Hajnali 2-kor indultam, jelenleg nagyjából 30 kilométerre állok a vasúttól és 55 kilométerre a kikötőtől. Három sávban állnak a járművek, becslésem szerint nagyjából 90 kilométeres lehet a sor” – mondta a sofőr, aki csütörtök délelőtt mintegy 7 órája vesztegelt a dugóban. Elmondta, vizet és szendvicseket osztogatnak a dugóban állóknak, ezen túlmenően azonban eddig semmilyen információt nem kapnak arról, mire számíthatnak.
László szintén hangsúlyozta, hogy a brit területen egyelőre nincs olyan sok migráns, mint a francia részen, de ő is úgy látja, a helyzet egyre tarthatatlanabb. Neki eddig csupán egy esete volt. „Fél évvel ezelőtt Belgiumban másztak fel hárman a kamionomra. Franciaországban megálltam, lehívtam őket, leszálltak és elmentek, nem volt velük gond” – mondta László, aki szerint, ha „okosan csinálja” a sofőr, elkerülhetőek az atrocitások. „Ha egy vezetéssel át tudsz menni, akkor nem is próbálkoznak menetben lévő kamionokkal” – avat be. László ezért azt mondja, a legcélszerűbb, ha a még a kikötő előtt nagyjából 100 kilométerre megáll, ellenőrzi az árut, így nem lehet gond. Más kérdés – tette hozzá – , ha dugó van, és állni kell a sorban.
László azt mondta, a francia kikötő bejáratánál is húzódik egy drótkerítés, ám az is nyilvánvaló, hogy ha a bevándorlók át akarnak jutni, akkor átjutnak. „Láttam már olyat, hogy egy 3 méteres betonoszlopot rádöntöttek a kerítésre, tehát az nem megoldás” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy a cégek hogyan készítik fel őket a nehéz helyzetre, László azt mondta: körlevelet kapott a cégétől egy igazgatói utasítással, hogy mi a teendő. Azt javasolták nekik, hogy ha például Spanyolországban veszi fel az árut, ott plombálja le, fotózza le, dokumentáljon. László ennek nem látja értelmét, mivel így nem tudja ellenőrizni, felszökött-e valaki a kamionra. „Az egyetlen, amit tehetek, hogy biztonságos területre megyek, oda, ahol már a hatóság intézkedhet, vele szedetem le a kamionról a felmászott migránsokat, még mielőtt angol területre érnék” – mondta.
Hirado.hu