Daily Archives: 2015-07-22

Trópusi meleg lesz

A napok óta tartó 35 Celsius-fokot is meghaladó napi csúcshőmérséklettel járó forró időjárás után a következő napokban sokak számára további nehézséget jelenthet, hogy egy közeledő front előtt nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, ezért fülledt, már-már trópusi időre lehet számítani. Az elmúlt napokban egy anticiklon hatására sok napsütés és rekkenő …

Tovább...

Májusban 1,5 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek

Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal. Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése. A keresetek az első öt hónapban 3,5 százalékkal nőttek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva …

Tovább...

Túlsúlyhoz és rákhoz vezethet a rendszertelen alvás

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz. Úgy becsülik, hogy ez emberek esetében is kockázatot hordoz. A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség. A kutatók úgy vélik, hogy …

Tovább...

Recept kell a limonádéhoz?

Egy korty limonádé? Forrás: Ács Bori

Csak citrom és víz, de mik az ideális arányok? Milyen trükkök és lehetőségek léteznek, hogy a limonádé tényleg a legtökéletesebb nyári frissítő lehessen? A limonádé a létező legjobb szomjoltó dolog 40 fokban, nagyon savanyú, de azért nem annyira, hogy lemarja az arcunkat, csak hogy felébresszen a bágyadt hőgutából. Csak citrom, …

Tovább...

Storck a Dárdai által megkezdett úton haladna tovább

A Dárdai Pál által megkezdett utat szeretné folytatni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházában kedd délelőtt, hatalmas médiaérdeklődés mellett megtartott sajtótájékoztatón az 52 éves német szakember elmondta: várhatóan nem nagyon kell majd változtatnia, ugyanis az együttes kiválóan teljesített az elmúlt mérkőzéseken, ráadásul …

Tovább...

Vészhelyzetben vannak a Volán-társaságok, mondja a szakszervezet

A Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint vészhelyzetben vannak a Volán-társaságok: ha a kormány nem orvosolja a létszámhiánnyal kapcsolatos problémákat, hamarosan leállhatnak a buszok, és az ágazatnak béremelésre is szüksége van. A szakszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a problémák megoldását nem a MÁV és a Volán-társaságok összevonásában látják, szemben a Miniszterelnökséget …

Tovább...

Csütörtökön minden kiderül

Várhatóan csütörtökön 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ahogy eddig is, a ponthatárokat a többi között a felvételizők számának, az intézmények …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close