Takács Ferenc, az újfehértói központtal működő Északkelet-Magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács vezetője elmondta, hogy júniusban még 500-600 ezer tonnás termést becsültek a szakemberek, de a nyári aszálykárok miatt inkább a félmillió tonnához lesz közelebb a mennyiség.
A kevesebb termés mellett a terméktanács elnöke szerint komoly minőségi problémákkal, méret- és színeződési gondokkal is számolni kell a csapadékhiány miatt. A lassan extrém mértékű aszály az ország szinte minden ültetvényét sújtja. A júliusi, augusztusi két-két hetes, 40 Celsius-fokhoz közelítő hőség még a legkorszerűbb, öntözött ültetvényekben is terméskiesést okoz, mivel a gyümölcsök méretre nem nagyon fejlődhettek.
A későbbi érésű fajtáknál még javulhat a gyümölcsméret és a színeződés, ha kedvezőbbre fordul az időjárás. Kitért arra is, hogy az idei terméskilátások viszonyszámait már eleve meghatározta az elmúlt 20 évben legnagyobb tavalyi almamennyiség. Emellett rügypattanáskor és virágzás alatt tavasszal számos helyen voltak lokálisan fagyok, ami szintén rontotta a terméskötődést.
Összességében rossz terméskilátásokkal jellemezhető az ültetvények mintegy kétharmada, 17 ezer hektárnyi almás, míg jó vagy elfogadható termés csak a maradék egyharmadukon várható – mondta Takács Ferenc.
A várható piaci helyzetről az Alma Terméktanács elnöke kifejtette: az értékesítési árak szempontjából lényeges, hogy Európában sehol sem várható nagy termés. A tavalyi készleteket a tárolókból már eladták a kontinensen, és az almasűrítmény piacán is hasonló a helyzet.
A tavalyi időszakhoz viszonyítottan így jóval intenzívebb kereslet mutatkozik az alma iránt, az olasz, osztrák és szlovén kereskedők már meg is jelentek és üzletkötési tárgyalásokba kezdtek. A jó értékesítési szezon előjele az is, hogy a nyári almafajták kilogrammját 100-140 forintos áron lehetett eladni – ismertette Takács Ferenc.
Forrás: hirado.hu