A Martonfára és Sormásra tervezett, egyenként ezerfős befogadóállomások költsége darabonként 1,8-1,9 milliárd forint. Vagyis a kétezer menekült elhelyezését szolgáló beruházás összköltsége éppen annyi, amennyibe a felcsúti stadion került.
Ősszel nyílik meg a két új menekülttábor a helyszínnek kiválasztott Martonfán és Sormáson, “helyszínenként 1,8-1,9 milliárd forintból” – derült ki Pintér Sándor belügyminiszterválaszából, amit Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbelikérdésére adott.
Egy stadionnyi beruházás
Ez azt jelenti, hogy az egyenként ezerfős “ideiglenes befogadóállomások” összköltsége mintegy 3,6-3,8 milliárd forint, vagyis éppen annyi, amennyibe néhány éve a 3500 fős felcsúti futballstadion, a Pancho Aréna építése került.
Az ellenzéki képviselő nemcsak a költségekre, arra is kíváncsi volt, hogy a kormány milyen előzetes felmérések, információk alapján döntött úgy, hogy éppen Baranya megyében, a Pécshez közeli Martonfán és Zala megyében, a Nagykanizsa melletti Sormáson építenek menekülttáborokat.
Mi alapján választottak?
A belügyminiszter válasza szerint “az állami ingatlanok kiválasztását mérlegelési folyamat előzte meg”. Ingyen hasznosítható területeket kerestek, de a “térítésmentes felajánlásra” csak egy település jelentkezett, ám azt az ingatlant “azóta már menekültügyi feladatellátás céljára” hasznosították.
A tervezett két új befogadóállomás helyszínét ezért nem “pályáztatták” így meg, mert – olvasható a válaszban – “a szóba jöhető mintegy húsz állami ingatlan esetébenaz érintett önkormányzatokkal történő egyeztetés jelentős mértékben lassította volna az ország érdekében álló szükséges azonnali és gyors cselekvést”.
Az előzetes egyeztetések hiányára vonatkozó kérdésre tehát Harangozó azt a választ kapta, hogy “a kormány üresen álló állami ingatlanokat és üres állami földterületeket is megvizsgált, melyek közül a martonfai és a sormási felelt meg leginkább az elvárásoknak.”
Sormás arrébb tenné a tábort
Mint arról az Origo is beszámolt, Sormáson például nem lelkesednek az ötletért. Pőcze Judit, a Zala megyei település polgármestere korábban azt mondta, szeretnék, ha Sormáson kívülre, egy korábbi honvédségi lőtér területére kerülne a tervezett tábor, 3-4 kilométer távolságra a falutól.
Forrás: origo.hu