Idén augusztus közepéig háromszor annyi – 123 ezer – menedékkérelmet adtak be Magyarországon, mint tavaly egész évben – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a Magyar Hírlappal.
A lap szombati számában azt írta, hogy a kérelmezők leggyakoribb indokként a származási országuk helyzetének romlását hozzák fel.
Januárban és februárban a menedékkérők meghatározó hányada Koszovóból érkezett Magyarországra, ezt követően a többségük már Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból jött, az elmúlt három hónapban pedig az utóbbi négy országból való volt a kérelmezők 80 százaléka.
Összességében Afganisztánból és Szíriából érkeztek a legtöbben Magyarországra.
Forrás: hirado.hu