Otthon / Barcsi hírek / Ki védi meg fiataljainkat?

Ki védi meg fiataljainkat?

Kezdődik az iskola – Ki védi meg a gyermekeinket, fiataljainkat a migránsoktól?

 

Ezzel a címmel adott ki közleményt a Jobbik Ifjúsági Tagozatának alelnöke, Nichter Tamás.  Úgy véli, hogy a fokozódó migránskrízis a kormány semmittevése miatt hazánk legégetőbb problémájává vált. A Sormáson, Martonfán és Kiskunhalason tervezett új “ideiglenes” befogadóállomások kapcsán nem csak az a probléma, hogy antidemokratikus döntésről van szó, hanem hogy felelőtlenül, komoly veszélynek teszik ki a fiatalokat és időseket egyaránt, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak. Az ott élők, különösen a fiatalok és idősek komoly közbiztonsági, köztisztasági és közegészségügyi veszélynek vannak kitéve – áll a közleményben.

“Jövő héten több ezer diák kezdi meg tanulmányait, felmerül a kérdés, hogy ki ügyel majd az ő biztonságukra? A védtelen kisgyermekek, kiváltképp a lányok, célpontokká válhatnak, az életerős férfiak szemében. Még semmit sem tudunk arról, hogyan kívánja megvédeni őket a kormány. Talán az új határvadász századdal? Ezek a fiatalok nem csak a tervezett és már meglévő táborok melletti településeken vannak veszélyeztetve, hanem a nagyobb városokban is. Budapesten megteltek a tranzitállomásoknak csúfolt menekülttáborok, a tömegközlekedési eszközökön, főként a vonatokon pedig elkerülhetetlen az érintkezés velük. Többen jelezték nekünk, hogy a hostelekben és kollégiumokban is egyre több migránst szállásolnak el, akik agresszívan viselkedtek az ott élő fiatalokkal is.”

A Jobbik ifjúsági szervezete arra kérte a kormányt, hogy fontolja meg a Jobbiknak az önálló határőrség visszaállítására, a menekülttáborok zárttá tételére és lakott településeken kívülre helyezésére, az azonnali kitoloncolást lehetővé tevő jogszabályi háttér megteremtésére vonatkozó javaslatait.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata ezért határozottan elutasítja az új táborok létrehozását, további bevándorlók befogadását. Gondoskodjon a fiatalok biztonságáról a kormány a migránsoktól hemzsegő köztereken és utakon! – zárul a közlemény.

Forrás: Baranya.ma

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ander: A kormány még egyet csavart a neoliberális présen, ami a magyar dolgozókat szorítja harapófogóba

“A foglalkoztatási törvények kapcsán a kormány újra kimutatta a foga fehérjét, hiszen ismét csavartak egyet …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: