A Hvg.hu cikke szerint már hónapok óta lehetett azt tudni, hogy soha nem látott érdeklődés előzi meg az új “tinisztár” négy teltházas budapesti koncertjét.
Violettától rózsaszínbe borult az Aréna, és egy zúzós, szórakoztató tinipop-revűt adott elő a sok tombolni vágyó fiatalnak, no meg persze a szüleiknek.
A rádióban, különböző internetes oldalakon lehetett Violettáról hallani, illetve olvasni, de ezidáig csak egy név volt a számunkra. Vettük a fáradtságot és utánajártunk “Violetta-jelenségnek.”
A Violetta egy argentin televíziós filmsorozat, amely Buenos Airesben játszódik, amit a Disney Channel Latin America készíti.
A gyártóját már ismerjük, így ezután ismerjük meg Violettát, akiért a tinik őrülnek meg az egész világon.

Violetta egy tehetséges tini, akinek nagyon jó érzéke van a zenéhez. Hosszú európai tartózkodása után édesapjával visszamegy Buenos Airesbe, a szülővárosába. A filmsorozatot 2012. május 14-én kezdték el közvetíteni a Disney Channel Latin Americán. A harmadik évad 2014. tavaszán jelent meg. Magyarországon 2012. május 14-én vetítették először, majd 2013. április 29-én folytatódott.
Martina Stoessel, azaz Violetta Buenos Airesben született 1997. március 21-én. Édesapja producer és rendező, édesanyja Marianan Muzlera. Van egy bátyja is, Francisco.
Már egészen fiatal korábban felkeltette az érdeklődését a zene, a tánc és a színészkedés.
Színészi karrierje 2007-ben indult el, amikor megkapta első televíziós szerepét az argentin Patito Feo sorozatban, ott Anna-ként szerepelt. Aztán jött az igazi népszerűséget hozó Disney Channel-en futó argentin Violetta című sorozat, amelyben a főszerepet kapta meg.
A színészi karrier mellett 2011-ben beindult a zenei karrierje is, amikor is a Disney Princess: Fairy Tale songs albumhoz a The Glow és Tu Resplandor dalokat készítette. Lehetőséget kapott 2011-ben arra, hogy fellépjen a Disney Channel Latina Ameriaca Celebratón koncerten.
Természetesen a zenei karrierjéhez hozzájárult a Violetta-ban való szereplése is, hiszen a sorozatban is a zene áll a középpontban. Két albumot már kiadott, az egyiket 2012-ben, a másikat pedig 2013-ban.
A tinik rajonganak érte, sokan Violetta-jelenségnek és Violetta-fertőzésnek is titulálják ezt a népszerűséget. Valami van a sorozatban, a zenéjében, ami megbolondítja a világ fiataljait. Nekünk sajnos nehéz megérteni, hogy pár év alatt, hogyan válhat valaki híres tinisztárrá, méghozzá világsztárrá, de jobb ha ezzel különösképpen nem is foglalkozunk. Amilyen gyorsan érkezett a köztudatba, elképzelhető, hogy olyan gyorsan is fog eltűnni. Majd meglátjuk, de most már tudjuk azt, hogy ki az a híres Violetta.
Forrás: www.hvg.hu és a straity.hu nyomán