Otthon / Barcsi hírek / Szomorú hír Barcsról: nem indul több sétahajó a barcsi kikötőből
A kép forrása: kalasandras.blogspot.com

Szomorú hír Barcsról: nem indul több sétahajó a barcsi kikötőből

A barcsi központú drávai sétahajózás felszámolás alá került, így az leállt. Sajnos már idén nyáron sem üzemelt, pedig nagy népszerűségnek örvendett évekig a sétahajózás Barcson, a  Dráván. A sonline.hu úgy tudja, hogy  devizahitele, a támogatás hiánya és a fizetőképes kereslet csökkenése vezetett odáig, hogy a sétahajós cég bedőlt.

A sonline. hu-nak Torma József, a sétahajót üzemeltető vállalkozás ügyvezetője elmondta, hogy a hajó már árverezésre is került, az új gazdájának a szándékáról nincs információja. A vízíjármű egyelőre még a barcsi kikötőben van, a további hasznosításáról az új tulajdonos dönt. A kikötőben álló lakóhajóra is árverés vár.

– Amennyi befolyásom volt a folyamatra, azt igyekeztem felhasználni arra, hogy Barcson maradjon a sétahajó – mondta az ügyvezető. – Százmilliós értéket, emblematikus idegenforgalmi szolgáltatást építettünk itt fel a várossal együttműködve. Nehéz megélni, hogy tönkre megy, s ami eddig elkelt, töredék áron talált vevőre. Sajnos tudomásul kellett vennünk: egy elszegényedett régióban, elszegényedett családoknak nincs pénzük arra, hogy hajókázzanak. Évek óta jeleztük az önkormányzatnak, hogy baj van, a vállalkozás nem lehet rentábilis, hiába.

Barcson a sétahajózást másfél évtizede nagy reményekkel indították el, hosszú időn át minden év hozott valamilyen előrelépést. Barcs város akkori önkormányzata kikötőt, folyóparti sétányt és kerékpárutat építtetett.  A Duna-Dráva Nemzeti Park kezelője a közeli Csomoros – szigetet bemutatóhellyé fejlesztette, a hajós vállalkozás lovas – és kerékpáros túrákkal ötvözte a hajókirándulásokat, illetve korszerűsítette az egykori sóraktár-épületet.

Remélték, hogy ettől az idegenforgalom fellendül, de nem így történt, a gazdasági válság utáni időszakban a turizmus nagyon visszaesett a térségben.

Forrás: sonline.hu nyomán

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Osztályok szűnhetnek meg a Nagyatádi Kórházban? Vajon igaz a pletyka?

Az a szóbeszéd járja, hogy Nagyatádon megszüntetnék az aktív kórházi ágyak számát, a belgyógyászat, a …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: