Befejeződött a nyári kalászosok aratása, a 2014-es évhez képest sokkal jobb a minőség, mint tavaly. Az előző évben az aratás közbeni esőhullám miatt később már csak takarmányként lehetett használni a terményt.
Piaci információk alapján a megtermelt több mint 5 millió tonna búzának körülbelül a 70 százaléka étkezési minőségű. A betakarítási időszak előtti kedvező időjárás miatt kiváló alapanyag mindenféle felhasználási módhoz – mondta az M1 Magyar gazda című műsorában Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára.
Az ország belső búzafelhasználása 2-2,5 millió tonna körüli, 1,2 millió tonna kerül a malmokba a kenyérhez, 1-1,5 milliót pedig takarmányozási célra használnak. A többit exportálni lehet, a déli országokat idén is el tudjuk látni – magyarázta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökhelyettese.
A kiváló minőség ellenére a szakemberek nem számítanak áremelkedésre a világpiacon lévő kedvezőtlen tendenciák miatt. A kínai piac lassulása ugyanis az összes nyersanyag és energiahordozó árát mélyen tartja, és mivel a gabonák, ezen belül a kukorica az olaj komplementer terméke a bioetanolon keresztül, ennek ára is nyomott – világított rá Petőházi Tamás.
Azok a termelők viszont , akiknek az idei év több terményt hoz, a várakozások szerint a tavalyinál jobb áron értékesíthetik az árut, mivel Európában nagyjából 5 százalékkal kisebb a termés a tavalyihoz képest, és a korábbi évekkel összehasonlítva némiképp csökkent a világban is – mutatott rá Feldman Zsolt.
Pontos adatok csak a betakarítás befejezése után lesznek. Addig pedig még van idő, hiszen a napraforgó és a kukorica nagy része még kint van a földeken. A várakozások szerint 20-30 százalékos is lehet a terméskiesés napraforgóból a tavalyi rekordév után. Az árak is alacsonyak vannak az olajár csökkenése miatt – emelte ki a Gabonatermesztők Országos Szövetsége elnökhelyettese.
Az elmúlt hetek változó időjárása a még be nem takarított valamennyi kultúrának ártott. Nemcsak nálunk, hanem az európai átlagot tekintve is 11 százalékkal alacsonyabbak a várakozások a kukorica tekintetében, mint tavaly – mondta az FM helyettes államtitkára.
Ennek ellenére a szakemberek bíznak benne, hogy az őszi vetéssel már nem lesznek jelentős gondok.
Forrás: hirado.hu