Virágzik az Ovikert program. Negyedik éve több száz gyerek eszi a saját maga által megtermelt zöldséget. Az egyedülálló Heves megyei kezdeményezéshez évről évre több óvoda is csatlakozik. Idén először a Heves Megyei Közgyűlés is támogatja, melynek során a kertészkedéshez szükséges eszközöket, földet és magokat kapnak az intézmények.
A gyöngyösi Stiller Tamás és csapata négy évvel ezelőtt indította el az Ovikert programot, hogy megmutassák az óvodásoknak, hogyan kell zöldséget és gyümölcsöt termeszteni. Ily módon a rossz táplálkozási szokásokkal veszik fel a harcot – mondja az ötletgazda mesterszakács. Ha kicsi a terület, akkor inkább csak „uzsonnapótlékokat” termesztenek – tette hozzá. Nem csak az ültetésnél volt izgalom, hanem örömmel járnak ki az óvodások leszedni a termést is.
A nyáron sokat nőttek az elültetett zöldségek, az őszi feladat, hogy be is érjenek a termesztett növények – mondta. Ehhez az óvodákat el kell látni metszési tanácsokkal – jegyezte meg Stiller Tamás. Hozzátette, az idei év inkább a népszerűsítésről szólt, sok óvoda önjáró lett és kilépett. A program célja, hogy lehetőség szerint minden óvodában legyen egy ilyen kis kert, hogy a gyerekek megtanulják, hogy honnét van a zöldség. Nem titkolt cél persze az is, hogy az egészséges táplálkozás alapjait is le lehessen fektetni már ilyen kis korban is. 2016-ban a programok stabilizálását szeretnék elérni Heves megyében és a lehető legtöbb olyan óvodába eljuttatni az Ovikertet, akik hisznek is benne.
Forrás: hirado.hu