Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió tagállamainak sikerül megegyezésre jutniuk egy új, a helyzethez jobban illeszkedő és a terhek arányos megosztásán alapuló menekültügyi politikáról. A védelemre nem szoruló embereknek pedig távozniuk kell. Angela Merkel kedden Berlinben Stefan Löfven svéd miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, kettejük sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy fenyegetések …
Tovább...Daily Archives: 2015-09-08
3-4 ezer katonát vezényelhetnek a határhoz
Kiemelt fontosságú ügynek nevezte a biztonsági határzár megépítését, annak felgyorsítását Simicskó István, a honvédelmi miniszteri poszt várományosa a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után. A fideszes Kósa Lajos bizottsági elnök a sajtótájékoztatón elmondta: Hende Csaba a határzár építésének ütemével összefüggésben mondott le a honvédelmi miniszteri posztról. Közölte azt …
Tovább...Őskáosszal fenyeget a kormány tétlensége a Jobbik szerin
A Jobbik szerint Magyarországon őskáoszt okozhat a migrációs krízis, amennyiben a kormány nem válaszolja meg a bevándorlással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a következő években több tízezer migránst toloncolhatnak vissza Magyarországra, miközben a kabinet továbbra sem nyilatkozott, hajlandó-e fogadni …
Tovább...E hónap végére kész lesz a rendelőfelújítás Barcson
Hamarabb is költözhetnek a háziorvosok? 85%-os készültségben van a háziorvosi rendelő felújítása – mondta a BarcsMédia megkeresésére István József, a kivitelező vállalkozás ügyvezetője. Október 31-ig lenne határideje a cégnek, hogy befejezze a munkálatokat, de már e hónap végére szeretnék kulcsrakész állapotban átadni a fogorvosi rendelőket és a háziorvosok megújult helyét. …
Tovább...Halálos hiba után sincs bocsánatkérés
Sem a keresztre feszítés, sem a tagadás nem segíti, hogy az orvosi műhibák utáni helyzetek kezelését – erről beszéltek a hirado.hu-nak egészségügyi ellátással kapcsolatos vitákra szakosodott jogászok. Egyre több az orvosi műhibaper az utóbbi években, aminek egyik oka az lehet, hogy a páciensek egyre öntudatosabbak, jobban keresik az igazukat, mint …
Tovább...Milliárdos autóipari beruházásokat jelentenek be a héten
Három, összességében milliárdos nagyságrendű, mintegy 1500 új munkahelyet teremtő autóipari beruházás megvalósulásáról ír a Magyar Idők keddi számában. A győri székhelyű Audi Hungária Motor Kft. második logisztikai központját avatja fel kedden Győrben. Üzembe helyezés után várhatóan 700-1000 ember kap munkát. Jelenleg 440-en dolgoznak az Audi magyarországi logisztikai bázisán. Szijjártó Péter …
Tovább...Új postai szolgáltató kapott engedélyt
Új postai szolgáltató kapott engedélyt; a City Mail Hungary Kft. a legfeljebb 50 grammos levélküldemények kézbesítése terén lehet versenytársa a Magyar Postának – írta a Magyar Nemzet keddi számában. A 2013-as postatörvény az uniós jogharmonizáció jegyében liberalizálta a postai szolgáltatások piacát, ez alapján kaphatott engedélyt a cég – közölte a …
Tovább...