A kutyás gazdik mindig is sejtették, amire most egy brit egyetem szakemberei kutatások alapján rávilágítottak.
A kutyákkal ellentétben a macskák általában nem tekintenek biztonságot sugárzó támpontként gazdájukra – állapították meg a brit Lincoln Egyetem szakemberei, akiknek eredményei szerint a felnőtt macskák jóval önállóbbak – még közösségi kapcsolataikban is -, és nem szükségszerűen függ a biztonságérzetük másoktól.
“Korábbi vizsgálatok azt sugallták, hogy a kutyákhoz hasonlóan a macskák egy részénél is szeparációs szorongás jelei mutatkoznak, amikor a gazdájuk egyedül hagyja őket, ám tanulmányunk eredményei azt mutatják, hogy a macskák valójában jóval függetlenebbek, mint az ebek. Úgy tűnik, hogy amit mi szeparációs szorongásként értelmezünk, az valójában a frusztráció jele” – mondta a tanulmányt vezető Daniel Mills, a brit intézmény professzora.
A vizsgálat során a kutatók az Ainsworth-féle idegenhelyzet-tesztet (IHT) alkalmazták, amelyet széles körben használnak kisgyerekek vagy kutyák és első számú gondozójuk közötti kapcsolat milyenségének meghatározására. A potenciálisan fenyegető (vagy ismeretlen) környezetben a biztonságosan kötődő gyerekek és kutyák biztonsági támpontként tekintenek a gondozójukra.
A PLOS ONE tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői idegen környezetbe helyezték a macskákat, egyszer a gazdájukkal, egyszer egy idegennel, egyszer pedig egyedül hagyták őket és megfigyelték, hogy az állatok mennyire keresték a kapcsolatot a jelen lévő személlyel, mennyire viselkedtek passzívan vagy mutatták az aggodalom jeleit a gazdájuk távollétében.
“Jóllehet a macskák jóval zajosabbak voltak, amikor egy idegen személlyel és nem a gazdájukkal maradtak együtt, semmilyen egyéb jelet nem láttunk annak, ami azt sugallná, hogy a macska és a gazdája közötti kapcsolat a biztonságos kötődés kategóriájába tartozhat” – szűrte le a szakember. Hozzátette: “Ez a hangadás egyszerűen a frusztráció jele vagy tanult válaszreakció lehet, mivel a kötődés semmi egyéb megbízható jelét nem lehetett felfedezni. Idegen szituációban a biztonságosan kötődő egyének igyekeznek közel maradni a gondozójukhoz, a szorongás jeleit tanúsítják, amikor elválasztják őket, és örömet mutatnak, amikor a kötődésük tárgya visszatér; a mi vizsgálatunkban azonban ezek egyike sem volt megfigyelhető.”
“A kutyák szemében gazdájuk gyakran különleges biztonsági pont, míg a házi macskák esetében egyértelmű, hogy jóval önállóbbak, amikor szokatlan helyzettel kell megbirkózniuk. Eredményeink nem cáfolják azt a nézetet, hogy a macskákban kialakul közösségi preferencia – közösséghez tartozás igénye, kapcsolatkialakítási készség -, de azt jelzik, hogy a kapcsolataik uralkodóan nem a biztonság iránti igényen alapulnak.
A szakemberek úgy vélik, hogy mindez a macskák független, magányos vadászi természetéből fakad – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
Forrás: hirado.hu