Otthon / Kultúra és Tudomány / Egyszerűbb lesz semmissé nyilváníttatni az egyházi házasságot
A kép forrása: almaimotthona.hu

Egyszerűbb lesz semmissé nyilváníttatni az egyházi házasságot

Gyorsabbá és kevésbé költségessé válik a templomban kötött házasságok egyházjogi semmisségi eljárása a Ferenc pápa által motu proprio (saját kezdeményezésére) kiadott két apostoli levéllel, amelyeket kedden mutattak be a Vatikánban.

A december 8-án – vagyis a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szent év első napján – hatályba lépő jogi reform immár nem teszi szükségessé az eddig előírt másodfokú egyházbírósági ítéletet. Ez azt jelenti, hogy – különleges eseteket kivéve – az egyházmegyés püspök jogi hatáskörébe tartozó első fokú ítélet is elegendő lesz a semmisség kihirdetéséhez. Ez felgyorsítja és kevésbé költségessé teszi az eljárást a hívőknek.

Három évszázad óta először módosult a semmisségi eljárásra vonatkozó kánonjog – emelte ki Pio Vito Pinto püspök, a Rota Romana (szentszéki bíróság) dékánja. Hozzátette, hogy az egyházi házasságok semmisségi eljárására vonatkozó kánonjogi reformot már a jelenlegi egyházfő elődje, XVI. Benedek is tervezte. Ferenc pápa tavaly szeptemberben különleges tanulmányi bizottságot állított fel a semmisségi eljárás megreformálására, az készítette elő a két pápai dokumentumot.

Pinto püspök taglalta, hogy a kánonjogi reform az egyházi házasság után polgárilag elvált hívőknek szól. Házasságuk egyházi semmítését eddig az eljárás hosszadalmassága és költségei is akadályozták. A Rota Romanához többségében a tehetősebbek fordultak, a reform most a szegényebbeknek is lehetőséget ad a semmisség eléréséhez. A pápai dokumentum szorgalmazza, hogy a semmisségi eljárás teljesen ingyenessé váljon. Az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) adatai szerint a semmisségi eljárás miatt a szentszéki bírósághoz forduló olaszokat akár 3 ezer euró (900 ezer forint) költség is terhelheti.

Újdonság, hogy a kánonjogi reformot az egyházfő két, egyszerre megjelenő dokumentumban rögzítette, mégpedig a Mitis Iudex Dominus Iesus, valamint a keleti egyházaknak szóló Mitis et Misericors Iesus című apostoli levélben. A Vatikán honlapján közölt apostoli levelekben Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a házasság semmisségi eljárásának felgyorsítása nem kérdőjelezi meg a házasság felbonthatatlanságának alapelvét.

“A reform annak bizonyítéka, hogy a kánonjognak is lépést kell tartania a korral” – jelentette ki Francesco Coccopalmerio bíboros, a Pápai Törvénymagyarázó Tanács elnöke.

A vatikáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kánonjogi reform bemutatása megelőzte az októberben kezdődő, a családnak szentelt rendes püspöki szinódust, amelynek egyik kiemelt témáját éppen az egyházi házasság után elvált és polgárilag újraházasodott hívők lelkipásztori kísérése képviseli.

Forrás: hirado.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: