A megállapodás értelmében egyelőre 66 ezer menekültet helyeznek át a többi tagállamba Olaszországról és Görögországról.
Frissítve! 7.55
Az éjszaka során, a vészforgatókönyvvel ellentétben csak 1200 migráns érkezett Barcsra, ez kevesebb, mint a korábban saccolt 2000 fő. Ismét széles társadalmi összefogást látni. A helyszínen próbál tájékozódni a folyamatokról, Barcs országgyűlési képviselője, Ander Balázs is. Nem tudni mennyi jön még pontosan, de az látszik az éjszakai számokból is, hogy ezernél több. Képviselő úr is nyugalomra int mindenkit.
Frissítve! 21.00. 988 szír befogadása már biztosnak tűnik
Nem hiába hallgat az Orbán-kormány: nem visznek, hanem hoznak bevándorlókat hazánkba. A belügyminiszteri tanácskozáson elfogadott – s kiszivárgott – dokumentumok tanúsága szerint például a mostani döntés értelmében Magyarországnak Görögországból 988 menekültet kellene befogadnia. Szlovákiának a görögöktől 612, Csehországnak 1215, Romániának 1890 menekültet kellene átvennie.
Frissítve! 20.34.
Most érkezett! A horvátok a korábbinál egy jóval nagyobb csoportot, 2000 főt ereszthetnek Barcsra. Ezeknek az ellátása igen nagy tehertétel lesz. Jelenleg teljes a készültség, több teherautónyi katona is megérkezett a helyszínre. Ugyanakkor ha ez így lesz, még a civil szervezetek is elhagyhatják a területet!
Frissítve! 19.10
Horvátország kedden 17 óra körül feloldotta a határzárat a horvát-szerb határon található Bajakovo-Batrovci autópálya-átkelőn a teherforgalom előtt – közölte a szerb vámparancsnokság közlésére hivatkozva a belgrádi B92 televízió. A Hina horvát állami hírügynökség szerint csak a romlandó árut szállító teherautókat engedik át.
Ezt megerősítette a szerbiai közszolgálati televízió helyszínen tartózkodó tudósítója is. Elmondása szerint 700-800 kamion vár arra, hogy átléphesse a szerb-horvát határt.
Frissítve! 18.00 Még Fodor Gábor is honvédség bevetése mellett áll
A Magyar Liberális Párt elnöke nyílt levélben fordult Guy Verhofstadthoz, az Európai Parlament (EP) liberális frakcióvezetőjéhez, amelyben kifejtette: nem lát elégséges okot arra, hogy Magyarországgal szemben megindítsák az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkely szerinti eljárást.
Frissítve! 17.45. Megszavazták a menekültkvótát!
Az EU-tagországok belügyminiszterei kedden nagy többséggel elfogadták 120 ezer menekült szétosztásának a tervét, miközben Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia ellene szavazott, Finnország pedig tartózkodott – jelentették közösségi források.
A Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya- és közúti átkelőn kedden megkezdték az ideiglenes műszaki határzár telepítésének előkészítését. A helyszínen azt látni, hogy az autópályán és a régi közúti átkelőnél, a Mura folyón átívelő hidakon oldalra állították a mozgatható acélkapukat, illetve a gyorstelepítésű drótakadály tekercseit.
Az MTI a helyszínen úgy értesült, hogy a magyar-horvát határon, a Mura folyó mentén zajlik a műszaki felmérés is. Ennek során azt vizsgálják, hogy a kanyargó folyópart miatt hol szükséges a drótakadály telepítése, illetve hol jelent természetes akadályt a Mura vonala.