Már több mint egy évszázada annak, hogy átadták a Barcs – Nagyatád – Somogyszob vasútvonalat az itt élőknek. Sajnos Barcs irányába a vonatközlekedés megszűnt, de Somogyszob és Nagyatád között zavartalan a forgalom.
Több mint egy évszázad eltelt azóta, hogy átadták a Somogyszob – Nagyatád – Barcs vasútvonalat. Nagy évfordulót ünnepeltek meg a vasútbarátok, hiszen idén már 125 éves lett a vasútvonal. Igaz, nekünk az oldalszerkesztőinek az egyik szemünk sír a másik nevet, hiszen Barcs felé már nem működik a vonatközlekedés, de az vigasztal bennünket, hogy Somogyszob és Nagyatád között a forgalom még zavartalan.
Ezen a vonalon utaztak nagyanyáink, nagyapáink, hiszen 1860. szeptember 17-én adták át a dél-somogyi emberek nagy örömére. A vasútvonal a Somogyvármegyei Egyesült HÉV társaság által épült meg, a vonal teljes hossza hajdanán 46, 8 km volt.
A vasútvonalat Barcs és Nagyatád között 1976. december 31-én szüntették meg az 1968-as közlekedés politikai koncepció keretében. Azóta a pályát is elbontották, de Nagyatádon, az egykori Nagyatád-Bodvica megállóig még a sínek használatban vannak az iparvágányok kihasználása miatt. A Barcs – Nagyatád közötti szakaszra, ami megmaradt belőle, ötletként már sokan felvetették, hogy lehetne kerékpárutat is építeni.
A személyforgalom 2012-es adatok alapján jók, így a vonal Somogyszob és Nagyatád között jó kihasználtságúnak számít. A MÁV továbbra is a saját kezelésében tartja és szeretné is tartani a vonalat.
Nagyatádon – a Városi Múzeumban a 125 éves évforduló alkalmából kiállítás is nyílt, melyre várják a vasút iránt érdeklődőket, a nagyatádiakat és a környéken élőket. A kiállítás egy hónapon keresztül folyamatosan megtekinthető.
A kép forrása: vasutallomasok.hu