Otthon / Ország-Világ / A Jobbik szerint félmunkát végzett a CÖF
A kép forrása: mirkoczkiadam.hu

A Jobbik szerint félmunkát végzett a CÖF

A Jobbik szóvivője szerint a Civil Összefogás Fórum félmunkát végzett a plakátkiállításán. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn azt közölte az MTI-vel: arra szólítják fel a szervezetet, hogy egészítse ki kollekcióját két Orbán Viktor miniszterelnöktől származó idézettel.

A CÖF hétfőn nyitott köztéri kiállítást Budapesten, a tizenkét plakáton baloldali és jobbikos politikusok képe mellett az illegális bevándorlással kapcsolatban tett kijelentéseik olvashatók. Csizmadia László, a szervezet egyik alapítója elmondta, plakátkiállításukkal “a hon védelmét elutasító, felelőtlenül nyilatkozó” politikusok arcát és kijelentéseit akarják bemutatni. Visszautasítják, hogy pártpolitikusok olyan kijelentéseket tegyenek, amelyek veszélyesek az országra.
A jobbikos politikus azt javasolja, hogy kapjon helyet a kormányfő Abdel Fattah el-Szíszivel, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökével tartott sajtótájékoztatójának egyik mondata, miszerint “Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson”.

A másik idézet pedig egy Bild Zeitungnak adott interjúból származik, s az szerepel benne, hogy “Én személy szerint tisztelője vagyok az iszlámnak. Az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul”.

Forrás: hirado.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: