Újabb menekültszállást égett le Svédországban keddre virradóra. Ez egy héten belül már a negyedik ilyen eset, a hatóságok gyújtogatók számlájára írják a történteket. A múlt kedden kezdődött gyújtogatási sorozat során először egy menekült gyerekek számára kialakított szállást égettek fel ismeretlenek a Malmö közelében lévő Arlöv településen. A legutóbbi eset során …
Tovább...Daily Archives: 2015-10-20
Vona: elsődleges feladat a korrupció felszámolása
A Jobbik elnöke a korrupció felszámolását jelölte meg elsődleges feladatként keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Vona Gábor a párt hétfői parlamenti munkáját értékelve azt mondta: kellemetlenséget okoztak a Fidesz padsoraiban a korrupcióval kapcsolatos kérdések és javaslatok. Megjegyezte, hogy vannak tisztességes párttagok, képviselők, polgármesterek és kormánytagok, ugyanakkor minden jó szándékú kezdeményezés rendre elveszik …
Tovább...Fertőzésveszélyre hivatkozva sztrájkolnak Gyékényesen a vasutasok
Megtagadta a munkát az éjszakás és nappalos tolatócsapat is fertőzésveszélyre hivatkozva a gyékényesi vasútállomáson – közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás). A szakszervezet közleménye szerint a vasutasok azért tagadták meg a munkavégzés végrehajtását, mert szerintük a gyékényesi vasútállomáson fertőzésveszély áll fent, az pedig veszélyezteti az égészségüket. A VDSzSz …
Tovább...Izgalmas mérkőzést játszottak a somogyi lányok
Óriási izgalmakat hozott a csurgói NKC legutóbbi mérkőzése, melyet a Budakalász ellen vívott. Szoros csatában végül maradt a döntetlen. A csapat mérlege jelenleg 1 győzelem 1 döntetlen és 2 vereség, így 3 megszerezett ponttal a csoport 7. helyén állnak.Az együttes legeredményesebb játékosa Majoros Virág, aki 4 meccs alatt szerzett 37 …
Tovább...Dél-Somogyban járt az LMP társelnöke
Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője Dél-Somogyba látogatott. Országjáró körútjának Somogy megye volt a második állomása. A látogatásáról Kaposváron tartott sajtótájékoztatót. Az ellenzéki politikus a körútján elsősorban a kormány által privatizálni szánt 380 ezer hektáros földről beszélt. “A kormány egy, egyébként szerintünk alaptörvény ellenes kormányhatározattal, suttyomban 380 ezer hektárnyi állami földet akar …
Tovább...Hatalmas! Orbán barátja gazdagodik a pénztárgépek és a NAV közötti adatforgalmon
Úgy tűnik, hogy akik Orbán Viktor miniszterelnök rokoni, baráti, haveri köreihez tartoznak azok számára semmi nem lehetetlen, azok számára megnyílnak az állami aranybányák kapui – mondta el Apáti István a Jobbik alelnöke szerda délutáni, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint a jéghegy egyik csúcsa a Mobil Adat Kft., mely …
Tovább...Jövendölés az utolsó oskoláról a Somogyban
A Barcson élő, dél-somogyi jobbikos országgyűlési képviselő, Ander Balázs ezúttal egy észak-somogyi település bezárt kis iskolájáról beszélt. Sajnos térségünkben is pusztulnak az aprófalvak, ezért megosztjuk önökkel a tanulságos felszólalást valóban igaz, hogy amelyik faluban megszűnik a kis iskola, annak a településnek a továbbélése egyre nehezebben biztosítható, mondhatni, évei meg vannak …
Tovább...A Facebook ezután jelzi, ha állam/szervezet megfigyeli önt
A Facebook oldal felhasználói már tudják, hogy mit is jelentett eddig 1-1 értesítés a közösségi oldalon, de 2015. október 17. után bizony nem árt, ha körültekintőbbek, és jobban szemrevételezik azt, hogy miről kaptak értesítést. Ilyen üzenettel/értesítéssel azért nem jó találkozni, mert… A hétvégén került nyilvánosságra az a poszt, ahol …
Tovább...