Otthon / Ország-Világ / DÍZELBOTRÁNY – A GDP-T 1-1,5 SZÁZALÉKKAL IS CSÖKKENTHETI JÖVŐRE A TERMELÉS VISSZAESÉSE
q
A kép forrása: internet

DÍZELBOTRÁNY – A GDP-T 1-1,5 SZÁZALÉKKAL IS CSÖKKENTHETI JÖVŐRE A TERMELÉS VISSZAESÉSE

A legrosszabb forgatókönyv szerint a bruttó hazai terméket (GDP) akár 1-1,5 százalékkal is csökkentheti jövőre a dízelbotrány miatti termelés visszaesés, hosszú távon ugyanakkor kedvező hatása is lehet a magyar vállalkozói környezetre, ha a cégek fejlesztik tevékenységüket – közölte az MTI-vel az Export Kooperáció kedden.

 

Az Export Kooperáció a Budapest Bank, a Coface hitelbiztosító és az M27 Absolvo tanácsadó cég közös projektje, amelynek célja, hogy felkészítse a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) az exporttevékenységre.

 

Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLVO tanácsadó cég partnere a közleményben úgy fogalmazott: a vállalkozásoknak mindig a legrosszabb esettel érdemes számolniuk, a dízelbotránnyal a beszállító cégek számára is világossá vált, hogy “biztosnak hitt partnerek kerülhetnek rövid időn belül nagy bajba”. Szerinte hosszú távon más iparágak, például az elektronika felé való nyitással lehet csökkenteni a függőséget. A nagy cégek most sokkal nyitottabbak az innovatív megoldások és ötletek felé – jegyezte meg.
Póka Valentin, a Coface hitelbiztosító kereskedelmi igazgatója a közleményben kifejtette, hogy az európai uniós források miatt a cégek nem feltétlenül a piaci szempontoknak megfelelően fejlesztettek eddig.
Az Audi győri gyára hatékonyan működő egység, és Magyarországon az érintett motorokat már nem gyártják, ha valahol vissza akarnak venni a termelésből, akkor a logika azt diktálná, hogy ne itt tegyék meg – fogalmazott a közleményben Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője. Továbbra is az export, ezen belül a magyar autóipari beszállítók hajtják majd a magyar gazdasági növekedését – tette hozzá.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autó a manipuláció révén csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. A 11 millióból 8 millió kocsit az Európai Unióban adtak el – informált az MTI.

Forrás: videk.ma

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: