A sonline.hu azt írja, hogy Seres István nem jut az életmentő gyógyszeréhez, emiatt nagyon aggódik a nagyatádi rokkantnyugdíjas, aki nyáron azzal hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy operációt hajtott végre a saját lábán.
A rokkantnyugdíjas egy vérrögöt távolított el a lábából a saját otthonában még a nyár folyamán, mert elmondása szerint nem bírta tovább a hatalmas fájdalmakat, a kórházi várólistát pedig túl hosszúnak találta. Most egy régebbi betegség miatt fordult rosszra az egészségügyi állapota.
– Az a helyzet, hogy Hepatitis C-m van, súlyos stádiumban vagyok. Korábban olyan kúrát kaptam kétszer tíz hónapon át, amely mesterséges lázzal írtja a vírust. Tavaly törzskönyveztek egy új gyógyszert, ezt Magyarország is átvette, ami javulást hozhatna. Tabletta, és nem injekció. Márciusban adtuk be az engedélyeztetési kérelmemet az OEP-hez, majd várólistára kerültem – mondta a rokkantnyugdíjas.
A szakorvosa azt mondta neki, hogy három hónapon belül aláírásra kerül a kérvénye, de sajnos nem történt semmi. A kezelőorvosa az OEP-nél is érdeklődött, azután azt mondta: lehetséges, hogy valahol el lettek keverve az iratok. Júniusban újból beadásra került a kérvény, de azzal sem jutottak előrébb.
– Hiába kérdezősködtünk, azt a választ kaptuk, hogy még nem tudják, hogy aláírják-e. Az OEP-nél továbbra is ülnek a papíromon. Attól félek, hogy nem kaphatom meg a gyógyszert, pedig az F4-es, vagyis a legsúlyosabb csoportba tartozom – folytatta Seres István. – Ha nem jutok orvossághoz, a májam előbb-utóbb felmondja a szolgálatot, daganatos betegséget is kaphatok. Nem tudom, mi az oka annak, hogy ilyen sokáig várakozni kényszerülök.
A sonline hu szerkesztősége e-mailben és telefonon is megkereste az Országos Egészségügyi Pénztár megyei hivatalát, hogy mondják el a véleményüket Seres István állításairól, de az ügyben nem kívántak nyilatozni.
Forrás: sonline.hu nyomán