hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
Talán nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy Somogy megye, azon belül is a dél-somogyi rész egyik, ha nem a legaktívabb országgyűlési képviselőjével készítettünk ma interjút. Noha ezt a megállapítást bárki magáénak vallhatná, sőt alkalmazhatná is magára, mi igyekeztünk a számok alapján dönteni. Barcs város szülötte, „Vona Gábor közgyűlési magyar hangjának” is nevezett Ander Balázzsal készítettünk interjút. Íme.
Helló: Ön nagyon sokszor felszólalt már a parlamentben az elnyomorodó vidék érdekében. Ma egy olyan kistérség központjában járt, ahol aztán tényleg halmozottan jelennek meg a problémák.
Ander: Igen, a választókerület legkisebb városában, a mindössze 2400 lakosú Kadarkúton tartottam előre meghirdetett köztéri fogadóórát. A standunknál megállókkal folytatott beszélgetések alapján is meg tudom erősíteni, amit mond. Lehet nekem cinikus módon azt mondani, hogy „véghalált improvizálok”, amikor beszámolok a Dél vagy éppen Belső-Somogy elmaradott régióiban élő emberek küzdelmes mindennapjairól, de előtte a kritikusoknak inkább személyesen is meg kellene győződni arról, hogy a nagy átlagnak milyen keserves erőfeszítésekbe telik a megmaradás.
Helló: Ezeket a tapasztalatait aztán rendszeresen oda is dörgöli a kormánypártok orra alá.
Ander: Még megyei önkormányzati képviselő koromban „Vona Gábor közgyűlési magyar hangjának” neveztek a Fidesz részéről. Hát most a parlamentben ténykedves próbálok az itt élők magyar hangja lenni. Hiszem azt, hogy a mindenkori hatalmi elitet állandóan szembesíteni kell a valósággal, amitől oly könnyen elszakad az „elit”.
Helló: És ha majd a Jobbik fog kormányozni?
Ander: Akkor is. A lényeg az, hogy a politikai hatalmat gyakorlók egy percre se feledkezzenek meg arról, hogy kik azok, akik ezt az országot a vállukon viszik. Bizony, a korán kelő, keményen dolgozó kisemberek. És tetszik, nem tetszik, nem a statisztika, nem a GDP, meg nem ilyen-olyan makromutatók azok, amik megmutatják, hogy miként érzik magukat az emberek. Ezt csak úgy tudjuk meg, ha kiállunk a közterekre, ha nem szakadunk el a mindennapoktól.
Helló: A mai fogadóóra során mi volt a legmeghatározóbb élménye?
Ander: Ha megengedi, több ilyen is volt. Egyfelől annak a hölgynek a története –amit teljes egészében nyilván nem mesélhetek el-, aki a városkából Kaposvárra jár napi négyórás munkába. Amit keres, azzal a napi ezer forintja sincs meg, de emberfeletti erővel, kitartással küzd. De megrázó volt hallgatni a negyven éve a pályán lévő falusi pedagóguskolléga gondolatait is. Négy évtized alatt volt alkalma perspektívájában szemlélni a vidéki Magyarország döbbenetes hanyatlását. Horribile dictu, ehhez a leépüléshez képest a kádári időszak is valóságos aranykornak számít.
Helló: Csak ilyen depresszív történetekről tud beszámolni?
Ander: Nem. Úgy látszik, legutóbbi közleményem betalált, mert a zászlónkat és a Jobbik logójával díszített standot látva sorra integettek az elhaladó buszosok.
Helló: Hétvégére is maradt valami a tarsolyában?
Ander: Utcai fogadóóra Nagyatádon ottani önkormányzati képviselőnkkel.
Helló: Jó munkát! Ígérhetem, keresni fogjuk!
Ander: Köszönöm! Várom!
