Otthon / Ország-Világ / Biztonságpolitikai szakértő: további merényletekre kell számítani Európában

Biztonságpolitikai szakértő: további merényletekre kell számítani Európában

Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakértő szerint azt nehéz megjósolni, hogy pontosan hol csapnak le legközelebb a terroristák, de biztosan próbálkozni fognak.

A párizsi merényletek kapcsán megjegyezte: bár sokan a francia titkosszolgálat kudarcának tudják be a történteket, valójában nem lehet minden ilyen eseményt kivédeni, hiszen

“az elhárításnak mindig szerencséje kell, hogy legyen, a terroristáknak pedig csak egyszer”.

Szólt arról is, hogy a Közel-Keleten folyó háborúkra leginkább a vallásháború fogalom használható, és alapvetően az iszlám vallás különböző felekezetei között zajlik már évszázadok óta, bár az utóbbi években ez kiéleződött.

Hozzátette, hogy ennek egyik jellegzetessége, amikor a vallás nevében, de politikai célok elérése érdekében harcolnak egymás ellen a felek, miközben a fanatikus tömeget mozgósítják.

Szerinte a fentiek alapján hiba a nyugati államok nyakába varrni azon eseményeket, amelyeknek ők is elszenvedői.

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: