Otthon / Dél-somogyi hírek / A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra!

A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra!

A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra!

A vasútbarátok és a kötöttpályás közösségi közlekedést igénybevevők megdöbbenve értesültek a MÁV következő évre tervezett ámokfutó járatritkítási szándékáról, amelyben nyomokban sem található a korábbi fónagyi gondolat egyetlen darabkája sem, miszerint a vasút nem hasznot termel magának, hanem hasznot hajt mindenkinek, így kell rá tekintenünk, s ezért kötelesség a fejlesztése. Tehát fejlesztése, nem pedig a szolgáltatások visszafejlesztése, amely utóbbira a Jobbik határozottan nemet mond, hiszen a rurális térségekben nem ugyanazokat a kihasználtsági és utasszám paramétereket kell alapul venni, mint a főváros térségében. Mivel egyre több vidéki ember kényszerül nem helyben intézni az ügyeit, ez egyre inkább felveti az egyéni közlekedéssel versenyképes közösségi közlekedés igényét. A rövidlátó pénzügyi szempontok helyett a munkába, iskolába menő, családi kapcsolatokat ápoló utasok érdekét kell szolgálni.

Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy a tervezett járatritkítással szemben inkább az integrált, kínálati, ütemes menetrend megteremtése felé tegyen lépéseket, mivel ez biztosítja a mobilitást és a kiszámíthatóságot, amely majd megalapozza az utasszám növekedését is. A fokozottan balesetveszélyes, telített közutakkal szemben a környezetbarát, energiatakarékos, jóval kevesebb negatív externáliát termelő közösségi közlekedés kiterjesztése a vidék népességmegtartó erejének növelése szempontjából is alapvető fontosságú lenne.

A Jobbik elítéli a vélt vállalti profit magyar emberek érdekei elé való helyezését, ezért elvárjuk a kormánytól, hogy szakítsanak a szociálliberális korszak vasútvonal-bezárásainak továbbélő gyakorlatával, hiszen ellenzékben még pont azt hangoztatták, hogy a tényleges megtakarítás a vonalbezárások – és nyilván a járatmegszűntetés – kapcsán is nevetségesen alacsony összeg. Márpedig közlekedéspolitikai intézkedésként, az alattomos fideszes járatritkítás is a vidék további pusztulását jelenti! – tudatta az MTI-vel Ander Balázs országgyűlési képviselő

Forrás: MTI/Vidék.Ma

Kép: Vidék.Ma

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: