Otthon / Ország-Világ / Továbbra is teljes készültség van Belgiumban
A kép forrása: pestisracok.hu

Továbbra is teljes készültség van Belgiumban

Meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben – jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap délután a nemzetbiztonsági tanács ülését követően.

Az iskolák zárva maradnak, a metró nem közlekedik hétfőn. A nagy számú látogatót vonzó rendezvényeket korlátozzák. A miniszterelnök bejelentése szerint a nemzetbiztonsági tanács úgy ítélte meg, hogy továbbra is “súlyos és azonnali” terrorfenyegetettség áll fenn. Belgium többi részében – szintén az eddigi intézkedésnek megfelelően – a második legmagasabb, hármas fokozatú készültségi szint marad érvényben.
Szombaton a főváros térségében a legmagasabb szintre emelték a terrorellenes készültség szintjét, miután az egy héttel ezelőtt Párizsban végrehajtott terrortámadáshoz hasonló terrorakció előkészületéről szereztek értesülést. A belga fővárosban az üzletek és a bevásárlóközpontok zárva maradtak, ahogy a mozik és a múzeumok sem fogadtak látogatókat. A híradások szerint a legmagasabb riadókészültség vasárnapi fenntartásának legfőbb oka az volt, hogy a feltételezett merénylők nagy mennyiségű robbanóanyaggal és fegyverekkel rendelkeznek.
A kormányfő szerint hétfőn délután újra értékelik a helyzetet. A cél az, hogy az élet a lehető leggyorsabban visszatérjen a normális mederbe – tette hozzá Charles Michel.
Szombaton több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy a főváros Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében vegyszereket és robbanóanyagot is találhattak egy házkutatásnál, de ezt az értesülést Michel a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kommentálta.
A La Libre Belgique című napilap – a France Info francia hírcsatornára hivatkozva – internetes kiadásában vasárnap azt írta, hogy a belga rendőrség már tíz gyanúsítottat keres, akik az egész országban, valamint a főváros különböző helyein hasonló méretű robbantásos merényletekre készülnek, mint a múlt pénteki párizsi akciók voltak

Nem kapkodnak: lehet, hogy még idén reagál Nagy-Britannia

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Nagy-Britannia még karácsony előtt be akar kapcsolódni az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív brit lap kormányzati forrásai szerint David Cameron miniszterelnök a jövő héten pontokba szedett javaslatcsomagot terjeszt a parlament elé, stratégiai és jogi érveket felsorakoztatva igyekszik eloszlatni a szíriai brit katonai beavatkozással kapcsolatban megfogalmazott aggályokat. Az alsóház külügyi bizottsága korábban úgy foglalt állás, hogy Nagy-Britanniának nem szabad úgy katonai akcióba kezdenie Szíriában, hogy nincs koherens nemzetközi stratégia az Iszlám Állam legyőzésére és a szíriai háború lezárására.
Joachim Gauck német államfő vasárnap egy freiburgi rendezvényen elhangzott beszédében arra szólított fel, hogy a nemzetközi terrorizmus jelentette fenyegetettség ellenére védelmezni kell a szabadságon alapuló rendet. “Negyedszázaddal ezelőtt még azt reméltük, hogy a nyitott társadalmak világméretű diadalmenete feltartóztathatatlan lesz, mára azonban a szabadság lábbal tiprásának és az elnyomásnak a tűzfészkei alakultak ki” – jelentette ki az államfő, aki szerint éppen ezekben az időkben még inkább szükség van a szabadság alapelveinek védelmezőire és támogatóira.
A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent felmérés szerint a németek 89 százaléka a terrorcselekmények, illetve terrorfenyegetettség ellenére sem kíván változtatni eddigi magatartásán, legyen szó akár az olyan rendezvények rendszeres látogatásáról is, mint a karácsonyi piacok, a futballmérkőzések vagy koncertek. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka válaszolta azt, hogy eddigi szokásain változtatni akar.
A felmérés szerint a németek 77 százaléka azt szeretné, hogy a rendőrök legyenek 24 órás készültségben a terrortámadások megakadályozása érdekében. Ennek kapcsán ugyanakkor Thomas de Maiziere belügyminiszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a teljes körű megfigyelés jogi szempontból is több kérdést vet fel, továbbá nincs meg az ehhez szükséges valamennyi eszköz.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vasárnap a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozóján bejelentette, hogy a világszervezet a jövő év elején bemutatja a terrorizmus és a szélsőségesség elleni harc jegyében készülő átfogó cselekvési tervét. A főtitkár együttműködésre szólította fel Oroszországot és az Egyesült Államokat a terrorizmus elleni harcban.
Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: