Drámaian, egyes esetekben 70 százalékkal nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Nyugat-Európában vállalnak munkát. Ez derült ki azokból a statisztikákból, amelyeket a Magyar Nemzetnek küldött a brit és a német statisztikai hivatal. Németországban például 2012-ben még csak 47, tavaly már 80 ezer magyar dolgozott hivatalosan. A valós szám ennél jóval nagyobb lehet – írta cikkében a vg.hu. A Fidesz ugyanakkor úgy nyilatkozott az MTI által közzétett információk által, hogy nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás a probléma.
A külföldön dolgozó magyarok számáról ide kattintva kaphat tájékoztatást a Magyar Nemzet oldalain.
A Fidesznek a kivándorlás ugyanakkor nem probléma, a bevándorlás viszont igen
A Fidesz szerint egész Európában nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás a probléma, amely az uniós betelepítési kvótával együtt veszélyezteti a biztonságot, a kultúrát, a megélhetést, a szabad mozgást és munkavállalást – informált az MTI.
Mára soha nem mért szintre emelkedett a bevándorlás Nagy-Britanniában – tudósított az MTI a brit statisztikai hivatal részletes becsléseiről. Romániával és Bulgáriával szemben EU-csatlakozásuk után a brit kormány élt a bevándorlás átmeneti korlátozásának lehetőségével, de ennek hatálya tavaly januárban lejárt. London a többi közép- és kelet-európai EU-tagállam, köztük Magyarország 2004-es csatlakozása után azonnal megnyitotta munkapiacát az ebből az országcsoportból érkező munkavállalók előtt. Az akkori munkáspárti brit kormány előzetesen azt valószínűsítette, hogy az új keleti EU-tagországokból évente összesen legfeljebb 5-13 ezer bevándorló érkezése várható, ám azóta voltak olyan évek, amelyekben jóval meghaladta a 200 ezer főt az ezekből az államokból Nagy-Britanniába áttelepülők száma. A konzervatív párti brit kormány 2017-ig népszavazást tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról. London azonban a referendum előtt újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, és elsősorban azt kívánja elérni, hogy jelentősen szigoríthassa az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának szabályait.
További részleteket a vs.hu cikkére kattintva olvashat.
Forrás: videk.ma