Otthon / Kultúra és Tudomány / Napi történelem rovat: Hunyadi Mátyás megköti a gmunden-korneuburgi békét – 1477. december 1.
A kép forrása: toriblog.blog.hu

Napi történelem rovat: Hunyadi Mátyás megköti a gmunden-korneuburgi békét – 1477. december 1.

1477. december 1-jén kötötte meg Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) III. Frigyes német-római császárral (ur. 1440-1493) a gmunden-korneuburgi békét, melynek értelmében a magyar király – 100 000 arany háborús jóvátételen túl – megszerezte a Habsburg uralkodó jóváhagyását a cseh trón elfoglalásához.

Miután Mátyás az 1463. évi bécsújhelyi egyezményben – 80 000 aranyforintért és a császári dinasztia öröklési lehetőségének biztosításáért cserében – visszaszerezte a Szent Koronát, és ezáltal legitimálta uralmát, hazánk és a Német-Római Birodalom viszonyában jelentős enyhülés mutatkozott. A semlegességen túl III. Frigyes komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy alattvalói ne vezessenek portyákat Magyarország területére, ezért Mátyás 1468-ban már arra is hajlandónak bizonyult, hogy Podjebrád György cseh uralkodó (ur. 1458-1471) – egykori apósa – és a császár konfliktusában a Habsburg fél pártjára álljon. Mint ismeretes, ebben a háborúban a magyar erők gyorsan megtisztították Ausztria területét az ellenséges hadaktól, majd Csehországba is betörtek, ahol a katolikus rendek később királlyá választották Hunyadit a huszitizmussal szimpatizáló Podjebrád ellenében.

Ez az aktus komoly diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett, ugyanis a cseh korona megszerzését a lengyel Jagelló-dinasztia is tervbe vette, ráadásul az új rivális fellépésével egy időben Mátyás elveszítette Frigyes támogatását, hiszen a császárnak nem állt érdekében „fogadott fia” ilyen mértékű megerősödése. A magyar király előbb Vitéz Jánoson keresztül próbálta meg helyreállítani a korábbi szövetségesi viszonyt, majd 1470-ben személyesen is Bécsbe utazott, a Habsburg uralkodóval folytatott tárgyalások azonban mindkét alkalommal eredménytelenül zárultak. Mátyás a kudarc hatására hamarosan kapcsolatba lépett a III. Frigyessel szemben álló főúri körökkel, és a következő években Baumkirchner András, majd Ulrich von Grafeneck lánzséri várúr összeesküvését is aktívan támogatta. Ezáltal a király újfent ellenségei számát gyarapította, másfelől viszont a következmények „semlegesítették” egymást, hiszen a császárt belső ellenzéke és pénztelensége hosszú ideig meggátolta abban, hogy a Magyarország ellen hadakozó Jagellókat érdemben segítse. Frigyes bénultságának fenntartása létfontosságú is volt a végtelen háborúskodásba bonyolódó Mátyás számára, hiszen az 1471. évi Vitéz János-féle összeesküvés és az 1474-es boroszlói hadműveletek idején csupán kivételes hadvezéri képességeinek köszönhetően menekült meg a bukástól.

Az ambiciózus magyar uralkodó szerencséjére a Habsburgok szűk külpolitikai mozgástere – részben a Mátyás által támogatott főurak szervezkedésének köszönhetően – egészen az évtized derekáig megmaradt, így addig a két szomszéd „háborúja” a harcias hangvételű levélváltások és a kölcsönös vádaskodás szintjén zajlott. Frigyes azzal érvelt a IV. Kázmér lengyel uralkodóval (ur. 1444-1492) és annak fiával, Ulászló cseh királlyal – a későbbi magyar II. Ulászlóval (ur. 1490-1516) – kötött szövetség mellett, hogy „fogadott fia” önző célokra fordította a török ellen kapott birodalmi támogatást, és tétlenül figyelte, ahogy az oszmánok végigdúlják a déli osztrák tartományokat. Mátyás természetesen a császárt hibáztatta tétlenségéért, sőt, a cseh trónért vívott hosszadalmas háborúkat is a „bűnlajstromára” írta, mondván, Frigyes 1469-ben megtagadta királysága elismerését.

Amagyar uralkodó végül szerencsésen elkerülte a kétfrontos küzdelmet, ugyanis ebben a konfliktusban a fegyverek csak akkor vették át a szót, amikor Mátyás már békére kényszerítette a Jagellókat. 1476-ban történt, hogy a német-római császár a pártjára csábította Beckensloer János esztergomi érseket, aki a következő esztendőkben – javarészt Magyarországról származó – roppant vagyonát is a Habsburgok rendelkezésére bocsátotta. Az Ausztriába szökött prímás támogatásával Frigyesnek sikerült lekenyereznie leghatalmasabb ellenlábasait, így a magyar uralkodó elveszítette a birodalmi politikára gyakorolt addigi befolyását, és a lépéshátrány elkerülése érdekében 1477 nyarán hadüzenetre kényszerült. Ez a lehető legkedvezőbb időpontban történt, hiszen a változatlanul pénzszűkében álló Frigyes képtelen volt ütőképes hadsereget kiállítani Mátyással szemben; szinte kizárólag arra a 7000 katonára számíthatott, akiket a cseh Ulászló küldött számára.

A császár kedvezőtlen helyzetével természetesen Hunyadi is tisztában volt, ezért nem siette el a hadműveletek megindítását, hanem igyekezett minél hosszabbra nyújtani a Győrnél gyülekező fekete sereg táborozását, hogy a szintén szerény anyagi forrásokkal rendelkező Ulászló zsoldosait szétzüllessze. Mátyás számításai végül be is váltak, a csehek egy hónap után cserbenhagyták Frigyest, így a – többek között – Báthori István, Kinizsi Pál és Szapolyai István vezette magyar erők akadálytalanul nyomulhattak nyugat felé. Szorult helyzetében a császár a Bécsben tartózkodó pápai diplomatákat kérte fel a közvetítésre, Hunyadi azonban irreálisan magas – 754 000 aranytalléros – árat követelt a békéért, amit a Habsburg fél képtelen lett volna kifizetni.

Ennek következtében a háború folytatódott: a magyar csapatok hamarosan Klosterneuburg, Korneuburg és Trautmannsdorf erődjét is elfoglalták, sőt, maga Bécs is ostromgyűrűbe került, így a Linzbe menekülő Frigyes ismét Rómához fordult. A pápai diplomaták nyomására 1477 novemberében Mátyás fegyverszünetet kötött a császárral, december 1-jére pedig a béke feltételeiben is sikerült megállapodni. Az egyezményben – melyet a magyar fél Korneuburgban, a Habsburg fél pedig Gmundenben írt alá – III. Frigyes 100 000 arany jóvátételt ígért Hunyadi számára, ezenfelül pedig „fogadott fiának” adományozta a cseh királyi címet és az ezzel járó birodalmi választófejedelmi rangot.

Hunyadi Mátyás tehát az 1477. évi háborúban elérte egyik legfontosabb célját: hivatalosan is megkapta a választófejedelmi címet, amit az Ulászlóval kötött 1479-es olmützi megállapodás után már semmilyen indokkal nem lehetett elvitatni tőle. Másfelől viszont a gmunden-korneuburgi békeszerződés mégsem hozott tartós nyugalmat a két szomszéd között, ugyanis Frigyes az egyezmény egyes pontjait nem tudta, vagy nem is akarta betartani. Túl azon, hogy a császár végül nem támogatta Mátyás sógorát, Aragóniai Frigyes nápolyi herceget Milánó megszerzésében, az ígért 100 000 tallér kifizetését is húzta-halasztotta, ami hamarosan újabb összecsapáshoz vezetett. 1479-ben történt, hogy Mátyás régi szövetségese, Rohr salzburgi érsek a fekete sereget kérte fel birtokai megoltalmazására, az Ausztriába vonuló csapatok pedig több olyan várost is megszálltak, mely a Habsburgok tulajdonában állt. A király Frigyes kiegyenlítetlen tartozásával indokolta meg az akciót, mely három évvel később nyílt háborúhoz és az osztrák tartományok – ideiglenes – magyar megszállásához vezetett.

Forrás: rubicon.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

60 éve állt egy galériában a 400 éves „hamisítvány”, nemrég kiderült, eredeti Rembrandt – 24.hu

Az egyesült államokbeli Allentown galériájában már több mint 60 éve állt egy közel 400 éves …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: