Jövő évtől a vizsgálat része lesz az alvás közbeni légzészavar kiszűrése is. Uniós előírás Jövőre már megváltozott alkalmassági vizsgán kell megfelelni ahhoz, hogy valaki jogosítványt kaphasson, vagy meg tudja hosszabbítani a már meglévőt – derült ki az Ma délelőtt összeállításából. A vizsgálat része lesz ugyanis az elsősorban a férfiakra jellemző …
Tovább...Daily Archives: 2015-12-14
ISZLAMISTA TÁMADÓ KÉSELT MEG EGY TANÁRT PÁRIZSBAN
Egy maszkos támadó tapétavágó késsel szúrt le egy általános iskolai tanárt hétfő reggel Párizs északi külvárosában, Aubervilliers-ben. Sajtóinformációk szerint a támadó férfi az Iszlám Államra hivatkozott. Fegyvertelenül lépett be az iskolába, majd a teremben talált tapétavágóval esett neki a tanárnak, azt kiabálva, hogy „Ez a Daesh ( más néven az …
Tovább...Dicséret Somogynak
Elismerően szólt arról a példamutató együttműködésről, amelyet a somogyi hivatásos, létesítményi, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók közt tapasztalt a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke. Kelemen Zsolt erről a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség által szervezett önkéntes tűzoltóparancsnokok éves továbbképzésén beszélt, Igalban. A két napos szakmai …
Tovább...Napi történelem rovat: Megkezdődik a Sopron környéki népszavazás – 1921. december 14.
1921. december 14-én vette kezdetét az – összesen három napig tartó – soproni népszavazás, mely során a nyugat-magyarországi város és a környező 8 falu lakosságának döntő többsége Magyarország fennhatóságát választotta Ausztriáéval szemben. Jóllehet, a kortársakat – és a történelem iránt érdeklődőket – értetlenséggel töltötte – és tölti – el az …
Tovább...KEDVTELÉSBŐL, KARÓKKAL VERTÉK AGYON A KÓBOR KUTYÁT
A rendőrök bíróság elé állítással fejezték be a nyomozást két helyi férfival szemben, akik leütöttek és elástak egy kutyát Hajdúböszörményben. A nyomozás adatai szerint O. Márton és K. Sándor még novemberben fényes nappal, Hajdúböszörményben egy kóbor kutyát befogtak, a nyakába hurkot tettek, majd mindketten karóval ütötték az eb fejét. A …
Tovább...ÍGY FOGADTÁK AZ ELLENZÉKI PÁRTOK ORBÁN BESZÉDÉT
Közleményben reagáltak a pártok Orbán Viktornak, a Fidesz újraválasztott elnökének mai beszédére. A szép lassan kiöregedő fideszes politikusoknak ez talán az utolsó lehetőségük volt, hogy jelentős politikai befolyást szerezzenek korrupciógyanúval átszőtt pártjukban. Arra azonban továbbra sem kaptunk választ, hogy az új pártvezetésnek tagjai rajta vannak-e azon a feketelistán, melyen kontinenseken átívelő …
Tovább...JANUÁRTÓL MÁR 18 ÉVES KORTÓL MEG LEHET SZEREZNI A TEHERAUTÓ-JOGOSÍTVÁNYT
Január 1-jétől 21 helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriás vezetői engedélyt belföldi forgalomra, hamarosan módosítják az erre vonatkozó rendeletet – mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornának. A kormány most azért vizsgálta felül a teherautó …
Tovább...