Sajnos nem minden család és gyermek számára adatik az meg, hogy örömteli keretek között töltse el karácsonyt, hiszen napjainkban is rengetegen nélkülöznek, sok helyen telnek el az ünnepek szerény körülmények közepette. Egy adományozás legyen civil szervezet vagy politikai párt által megvalósítva – sok család számára mérhetetlen örömöt jelent a rászorulóknak, ha ebben a rohanó világban valakitől kapnak segítséget. Ne legyen naiv senki, sajnos Nagyatádon napjainkban is vannak olyan családok, ahol a legkisebb segítség is számít.
Most pedig Simonné Tóth Mária Erzsébet önkormányzati képviselő és alapszervezeti elnök Facebook bejegyzését közöljük le, hiszen a nagyatádi jobbikosok becsülendő és követendő tettet hajtottak végre: adtak azoknak, akiknek nincsen vagy kevés van.
Íme a bejegyzés:
Immáron 4. éve annak, hogy Karácsonykor ajándékozásra készülünk. Először 2-3 családnak tudtunk segíteni Karácsonykor,majd pedig az évek folyamán gyarapodott az anyagi, létfenntartási gondokkal küzdő családok, nagycsaládok és gyerekek száma.Nem nagy dolgokra kell gondolni, hiszen mindenki családjában van valami felesleges, de jó állapotban lévő dolog amit szívesen ad másnak.
Akár egy játék, könyv, cipő, vagy ruhanemű.Különös volt és egyben öröm is számomra ezen év, mert 8 éves kislányom látta az előkészületeket és önmagától kezdett el pakolni, rendszerezni és szívből adni.Ugyanez volt a helyzet, mert pár tagtársam és barátom szinte azonnal jelezték, hogy adnak/adjunk újra a lehetőségeinkhez mérten.Hónapokkal ezelőtt neki álltunk a tervezési, szervezési és kivitelezési munkának és páran összeállítottuk a csomagokat, de vártunk segítséget „külsősöktől” is.
Felhívásunkra akadtak segítőink, akiknek hozzájárulását ezúton köszönöm meg!Külön köszönet azon 3 családnak is akik maguk is kaptak ajándékot, de feltételük az volt, hogy ők is adhassanak pár dolgot. Alapszervezetünk ezáltal 14 családnak és 26 gyermeknek tudott örömet okozni. Ifjúsági Tagozatunk tagjai 6 csomag szaloncukorral és 1 család csomagjához járultak hozzá ruhaneműkkel. Akadtak olyan csomagok amelyek szerények voltak, azon családok csomagját élelmiszerrel bővítettük. Sajnos voltak olyan családok, amelyeknek nem tudtunk segíteni, mert lehetőségeink végesek voltak. Idén először a nyugdíjas korosztálynak is örömet okoztunk, egy tagtársunk jóvoltából 4 riasztókészüléket raktunk a karácsonyfájuk alá. Volt olyan tagtársam, aki társadalmi munkával mozgáskorlátozott gyermekeknél lakásfelújításban segített, voltak akik véradással. Mindez közös munka eredménye volt. Vallom azt, hogy sok kicsi sokra megy és apró odafigyeléssel is örömet tudunk okozni embertársainknak! Öröm volt látni, hogy tényleg sikeres volt akciónk, hiszen a csomagok átadásakor a gyermekek tekintete mindent elárult. A mai első „állomásunk” egy Szőlőhegyen élő egyedülálló, beteg lányait nevelő édesanya volt, megrázó volt minden tekintetben. A több gyerekes édesanya elérzékenyülve közölte, hogy lesz idén Karácsonyuk. Mennyi és mennyi hasonló sorssal találkozhatunk. Egyértelmű, hogy mindenkinek segíteni képtelenség, de némi odafigyeléssel és összefogással egy reménytelennek tűnő Karácsonyt is tartalmassá lehet tenni és még több örömet lehet okozni környezetünkben.
Jó lenne viszont megfogadni Wass Albert tanácsait és gondolatait:
”Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. „
Simonné Tóth Mária Erzsébet
önkormányzati képviselő és alapszervezeti elnök