Januártól tilos láncra verve kutyát tartani, olvasható a Delmagyar.hu. oldalon.
Már a 2012-es állatvédelmi törvényt módosító kormányrendelettel is jelentősen szigorodtak a kutya- és egyéb állattartás szabályai, a 2016-tól életbe lépő rendelkezések szerint viszont egyáltalán nem lehet tartósan kiláncolni egy kutyát.
Keller Zoltán szegedi kutyakiképző elmondta, a láncon tartást két dolog indokolja: – Az egyik, hogy nincs kerítés, vagy ha mégis, akkor az nem megfelelő a kutyához. A másik, hogy a gazda nem akar foglalkozni a kutyával, az csak riasztó, jelző funkciót tölt be.
Keller szerint Magyarországon több tízezer kutya él láncra verve. Úgy véli, ez az állapot nem fog megváltozni egyik napról a másikra. – A láncon tartott kutya frusztrált és rettentő ingerszegény körülmények között él, amitől agresszívvá válhat – tette hozzá.
Szakértői vélemények szerint az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez, és tragédiákhoz vezethet.
Forrás – delmagyar.hu