Otthon / Ország-Világ / Zökkenőmentesen igényelhető az új személyi
Kormányablak. MTI Fotó: Oláh Tibor A kép forrása: hirado.hu

Zökkenőmentesen igényelhető az új személyi

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint zökkenőmentesen igényelhető az új személyazonosító igazolvány. A KEKKH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sikeresen álltak át a szakrendszerek az új okmányra.

Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az állampolgárok az okmányirodákban, a kormányablakokban. Az első ilyen okmányt nem sokkal reggel nyolc óra után igényelték, délelőtt tíz óráig pedig mintegy ezernyolcszázat regisztráltak az országban. Az új személyazonosító igazolványokat nyolc nap alatt készítik el – közölték, hozzátéve, hogy eddig húsz nap volt a határidő.

Az új okmányról leolvashatók majd a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is. A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével – jelezték.

A tárolóelemhez kapcsolódó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés elterjedését célzó, a jövő év elejétől lépcsőzetesen bevezetendő szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe – olvasható a közleményben.
Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: