Otthon / Ország-Világ / Jönnek a Nemzeti Italboltok – állítják egyes hírforrások
A kép forrása: internet (illusztráció)

Jönnek a Nemzeti Italboltok – állítják egyes hírforrások

A 168ora.hu írja, hogy olyan törvénymódosításokat tárgyal az Országgyűlés tavasszal, amik megágyaznak a nemzeti dohányboltok rendszeréhez hasonló nemzeti italboltok bevezetéséhez.

A 168ora.hu a Figyelő hetilap e heti számára hivatkozva azt írta le a cikkében, hogy a Figyelő forrásait látszik igazolni az, hogy a parlament honlapján lévő listából kiderül, a kormány átírni tervezi a jövedékiadó-törvényt. Mivel az alkohol is jövedéki termék, ezért ennek a törvénynek  a módosításával akár arra is lehetőség van, hogy  állami monopóliummá tehetik az alkoholos italok árusítását. A jövedékiadó-törvénynek a módosítását júniusban fogadhatják el – írja az index.hu

Már többször is felmerült a sajtóban az elmúlt két évben kiszivárgott feljegyzésekre, belső értesülésekre alapozva az, hogy a dohánykereskedelem után az alkohol piacát is jobban ellenőrizni akarja a kormány, ám mindig tagadták, hogy napirenden lenne ilyesmi.

A Figyelő szerint az alkoholpiacnak az újraosztása a következő időszak egyik nagy belpolitikai konfliktusa lehet, hiszen ez ugyanis, mint általában minden állami beavatkozás a gazdaságba, komoly érdeksérelmekkel fog járni, a nyerteseknek járó jogokért való “könyöklés” pedig a Fideszen belül is indulatokat válthat ki.

Forrás: 168ora.hu 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: