Otthon / Ország-Világ / Új drogtól kerültek többen is kórházba
A kép forrása: internet (illusztráció)

Új drogtól kerültek többen is kórházba

Több embert is súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt péntek délelőtt és csütörtök éjszaka – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Szabó Zita elmondta: az elsődleges orvosi vélemény szerint valamilyen veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt kerültek rövid időn belül eszméletlen állapotba az érintettek.

A megyei rendőr-főkapitányság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy – az eddigi információk szerint – olyan új, veszélyes szer jelent meg a kábítószer-fogyasztók között, amely rövid időn belül életveszélyes állapotot idézhet elő.

Arra figyelmeztették a lakosságot, hogy tartózkodjon mindennemű kábítószer, illetve pszichoaktív anyag fogyasztásától. Mindenkit arra kértek, hogy figyeljen környezetére, családtagjaira, ismerőseire, és ha bármi gyanúsat tapasztalnak, értesítsék a rendőrséget.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: