Daily Archives: 2016-01-30

Vona Gábor: Építsünk hidat

Hídépítést, új, valódi nemzeti konzultációt hirdetett meg a Jobbik elnöke hatodik évnyitó beszédében, mely mintegy kétezer ember előtt, emelkedett hangulatban zajlott. Vona Gábor szerint pártjának 2018-ig már ellenzéki kormányzást kell folytatnia, és ehhez három főbb területet jelölt meg. Európa beteg A pártelnök a beszédét Európa válságával kezdte. Szerinte az Unió …

Tovább...

Szeretne ingyen szén-monoxid-érzékelőt? Kattintson!

Játékot indít hivatalos Facebook-profilján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), ahol 200 szén-monoxid-érzékelőt lehet nyerni – tájékoztatta az OKF helyetteses szóvivője pénteken az MTI-t. A játék február 1-jétől a https://www.facebook.com/bmokf.hivatalos címen érhető el két héten keresztül, a berendezések értéke egyenként 10 ezer forint – közölte Mukics Dániel. Elmondása szerint azt követően döntöttek …

Tovább...

Barroso: Európa nem tudja befogadni az összes menekültet

Az Európai Bizottság volt elnöke Temesváron azt mondta, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait. Az uniós végrehajtó szerv elnöki tisztségét 2004 és 2014 között betöltő Barroso díszdoktori címet vett át pénteken a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen. Az ünnepségen jelen volt Dacian Ciolos román miniszterelnök, aki 2010 és 2014 …

Tovább...

Napi történelem rovat: Görgey Artúr születése – 1818. január 30.

1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848-49-es szabadságharc egyik legtehetségesebb hadvezére, akit a világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztattak. Görgei élete nagy részét azon igaztalan váddal kellett leélje, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb lehetett számára, hogy a nemtelen támadásokat gyakran éppen 1848 …

Tovább...

Újabb őrület: megtalálja a kutyát a pandák között a képen?

Egy új őrület hódit az internet, méghozzá az, hogy meg kell keresni a különböző képek között egy olyan figurát, állatot,  amely nagyon hasonlít a körülötte lévőkre, de egy csöppet eltér a képen szereplőktől. A mostani esetünkben a sok-sok cuki panda között egy kutya bújt el. Mi arra biztatjuk Önt, keresse meg! …

Tovább...

Az utóbbi nyarak lehettek a legforróbbak az elmúlt két évezredben

Egy új tanulmány szerint valószínűleg az utóbbi 30 év nyarai voltak a legforróbbak az elmúlt bő 2000 évben Európában. A kutatók történelmi dokumentumok és fák évgyűrűi alapján rekonstruálták az elmúlt csaknem 2100 év hőmérsékletét. Az Environmental Research Letters szaklapban közzétett kutatás szerint 1986 és 2015 között 1,3 Celsius-fokkal emelkedett a …

Tovább...

A Jobbik önkéntes honvédségi alapkiképzést javasol

A Jobbik az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetését szorgalmazza, az erre vonatkozó határozati javaslatot csütörtökön nyújtották be a parlamentnek. Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyeztetéssorozatot kezdtek a honvédség vezetőivel egyebek mellett a tartalékosok alacsony számáról. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a 45 év alatti önkéntes műveleti tartalékosok száma …

Tovább...

Nem bizonyult jó ötletnek a Parlament felrobbantásával fenyegetőzni

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. A Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a férfi a Magyar Nemzeti Bank felrobbantásával is fenyegetett. A …

Tovább...

Nem adja fel az ügyészség a vörösiszappert

A vádat képviselő fellebviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszapper vádlottjai. Fejes Péter a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség épületében tartott pénteki sajtótájékoztatóján, a Veszprémi Törvényszék csütörtöki felmentő ítélete kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az ügyészség minden jogi eszközzel élni fog az elkövetők felelősségre …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close