Otthon / Kultúra és Tudomány / Szarvasgomba-nagyhatalommá válhatunk
A kép forrása: internet

Szarvasgomba-nagyhatalommá válhatunk

Hosszú távú, de biztosan megtérülő befektetéssel belátható időn belül szarvasgomba-nagyhatalommá válhat Magyarország – nyilatkozta a Szarvasgomba-termesztők Országos Szövetségének elnöke, Ulrich József a Magyar Nemzet hétfői számában.

A szövetség elnöke elmondta: az éves hazai termés mintegy 20 tonna, de ez szinte mind gyűjtésből származik. Ha fele-fele arányban számíthatnánk betakarításkor a gyűjtésre és az ültetvényes termesztésre, 15-20 év alatt biztosan elérnénk a 40 tonnát, de a célzott erdészeti telepítés már hat-nyolc éven belül hasznot hozna – mondta.

Hozzátette: a jelentős kiadások miatt érdemes volna erre a célra pályázati forráskeretet biztosítani. A szükséges facsemete – amelynek gyökerén már megtelepedett a gomba – 2 ezer forintba kerül, ebből pedig 8-10 ezer darabot kell elültetni hektáronként, azaz ekkora területen 16-20 millió forint az induló költség.

A lap megjegyzi: a jelenlegi 20 tonnás átlagos termés 2-300 gyűjtő munkájának az eredménye, de mivel a belső fogyasztás csekély, ennek a mennyiségnek a 95 százalékát exportálják, és külföldön kilónként 400 eurót, azaz 125 ezer forintot fizetnek az első osztályú magyar szarvasgombáért.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: