Otthon / Migráció / Tízéves kisfiút erőszakolt meg egy migráns Bécsben
A kép forrása: internet (Bécs)

Tízéves kisfiút erőszakolt meg egy migráns Bécsben

Egy tízéves kisfiú esett áldozatául az egyik iraki migránsnak Bécsben, számolt be az esetről több osztrák lap is szombaton. Az elkövető egy húszéves férfi, aki azzal magyarázta bűnét, hogy már rég nem szexelt.

Kórházi kezelésre is szorult az a tízéves osztrák kisfiú, akit egy húszéves iraki „menekült” erőszakolt meg egy uszodában még decemberben. A rendőrség által is megerősített bűntettet egy Irakban taxisofőrként dolgozó migráns követte el, aki a hatóságoknak elismerte tettét.

A pedofil erőszakoló szeptemberben a balkáni útvonalon keresztül érkezett Ausztriába, tehát jó eséllyel Magyarországon is áthaladt.
A rendőrség szerint a migráns teljesen tisztában volt vele, hogy amit elkövet az bűn, hiszen ilyen alja tettet semmilyen országban nem tűrnek meg. Ugyanakkor azzal próbálta magát menteni, hogy

hónapok óta nem létesített senkivel sem szexuális kapcsolatot,
így nagyon kívánós volt, és egyszerűen nem tudta magát visszafogni.

A borzalmas tettet úgy követte el, hogy a fürdőben elkapott egy kisfiút, akit magával vitt a vécébe. A gyermek segélykiáltásait nem hallották meg, viszont

az erőszakoló még csak el sem menekült a helyszínről, hanem visszament a medencébe ugrálni.
A gyermek az úszómesternek szólt, hogy megerőszakolták, így a migránst még a helyszínen elfogták a rendőrök.

 

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Kiutasították az országból babócsai migránsokat

A migránsokat három évre kiutasította a bíróság hazánk területéről. Az ítélet jogerős lett, mert az …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: