Daily Archives: 2016-02-12

Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam?

Az Iszlám Állam terrorszervezet rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is – közölte egy pénteken megjelenő interjúban John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója. Az Iszlám Állam egyes esetekben vegyi fegyvert vetett be a csatatéren. A CIA úgy véli, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani …

Tovább...

Nem jön még a barcsi hajó

A Sió-zsilip megnyitásával egyidőben nem tudták útjára ereszteni a Barcs önkormányzata által megvásárolt hajót. A csatornán ugyanis olyan magas az eresztés első szakaszában a vízszint, és annyi az uszadék, hogy a hidak alatt nem fér el biztonságosan a frissen megvásárolt Akali nevű hajó. A Barcs Média  információja szerint a hajót …

Tovább...

Februárban megkezdődik Csurgón az új Városi Uszoda alapozása

Az elmúlt hónapban elkészült a Sótonyi László Sportcsarnok déli oldalán a földszinti födém betonozása, továbbá az északi oldalon födémvasalás történik. A keleti oldalon kibontották azokat a falakat, ahol össze lesz nyitva az új rész a meglévő küzdőtérrel. Az uszoda alapozása február közepén kezdődik meg. Forrás: csurgo.hu

Tovább...

Napi Dél-somogyi település: Bolhó

Bolhó község a Dráva folyó bal partján, hullámos területen fekszik. Határai északon és északkeleten Háromfa, keleten Babócsa, nyugaton és északnyugaton Heresznye községgel. Nyugaton és délen a Dráva folyó túlpartján Horvátországgal.   TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTŐ bolhó egykor a Tibold nemzetség ősi birtoka volt. 1231-ben a nemzetség tagjai felosztották egymás között: I. Bodor …

Tovább...

Gyilkossági ügybe keveredett egy fideszes politikus

A dunaújvárosi önkormányzati egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján. A politikus párttagságát felfüggesztették – mondta el Kósa Lajos, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője. Felfüggesztette a Fidesz Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát – közölte Kósa Lajos, a …

Tovább...

Napi történelem rovat: I. Ferenc magyar király születése – 1768. február 12.

1768. február 12-én született I. Ferenc magyar király (ur. 1792-1835), akinek több mint négy évtizedes uralkodása a Napóleon ellen vívott háborúk, illetve az uralkodó által felépített ultrakonzervatív rendszer nyomán vált nevezetessé. I. Ferenc Lipót toszkán főherceg legidősebb fiaként, Firenze városában látta meg a napvilágot, miután azonban édesapjának fivére, II. József …

Tovább...

Jennifer Aniston kivágott estélyiben engedett betekintést dekoltázsába

A színésznő férjét kísérte premierjére ebben a pazar ruhában. Végre előbújt a csigaházából Hollywood első számú házaspárja, Jennifer Aniston és Justin Theroux. A szerelmesek a Zoolander 2 premierjén tűntek fel kedden, ahol a színésznő egy burgundi vörös ruciban tette közszemlére kebleit. A mélyen dekoltált estélyiben káprázatosan festett a 46 éves …

Tovább...

Az egészségügyi szakma minisztériumot kér, a Fideszt jól láthatóan nem érdekli

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) hét pontban fogalmazta meg a szakma határozati javaslatait, hangsúlyozva, hogy csakúgy mint az elmúlt évtizedekben, az ágazat most is mellőzött, pedig az egészségügy szerepe a nemzet biztonságában, fennmaradásában és versenyképességében stratégiailag fontos jelentőségű. A szakmai egyeztetéstől a kormányoldal távol maradt, csak az MSZP és a …

Tovább...

Világháborúval fenyegethet egy szárazföldi beavatkozás

Az érintett hatalmaknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és megállapodniuk a szíriai háború lezárásáról, mert egy külföldi szárazföldi intervenció új világháborút robbanthat ki – figyelmeztetett a Handelsblatt német gazdasági hetilapnak nyilatkozva Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. “A szárazföldi hadműveletek általában ahhoz vezetnek, hogy a háború állandóvá válik” – mondta az orosz kormányfő hírügynökségi …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close