Otthon / Ország-Világ / Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam?

Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam?

Az Iszlám Állam terrorszervezet rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is – közölte egy pénteken megjelenő interjúban John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

Az Iszlám Állam egyes esetekben vegyi fegyvert vetett be a csatatéren. A CIA úgy véli, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani – mondta a CBS televíziónak az igazgató a műsor előzetese szerint.

A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges, hogy ez bekövetkezik. Éppen emiatt nagyon fontos, hogy elvágják a különféle szállítási útvonalait – tette hozzá.

A szíriai polgárháború során az ellenfelek többször is megvádolták egymást azzal, hogy vegyi fegyvert vetnek be.

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: