Otthon / Ország-Világ / Nem engedik közel a balhékhoz a fiatal polgárőröket
Résztvevők az országos polgárőrnapon Komló-Sikondán 2015. június 20-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Nem engedik közel a balhékhoz a fiatal polgárőröket

Tömegesen jelentkeznek polgárőrnek a kiskorúak, a polgárőrszövetség csak a tanév végéig több mint ezer fiatal felvételével számol. A tizenévesek járőrözésen is részt vehetnek, de felnőtt kollégáik ügyelnek rá, hogy távol tartsák őket a komolyabb konfliktushelyzetektől.

Nagyon nagy az érdeklődés a 14-18 éves korosztályban a polgárőri szolgálat iránt. A tinédzserek számára tavaly nyáron nyílt meg a lehetőség, hogy jelentkezzenek a közbiztonsági szervezetbe, de az igazi roham idén év elején indult – mondta a hirado.hu-nak Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke.

Néhány alatt duplázás

Eddig körülbelül 550-en középiskolást vettek fel a közbiztonsági szervezetbe, nagy részüket az elmúlt másfél hónap alatt, és szinte naponta nő az ifjú polgárőrök száma. A polgárőrségnél úgy kalkulálnak, hogy csak a tanév végéig több mint ezer kiskorú polgárőr lesz az országban, vagyis néhány hónap alatt duplázódik a létszám.

A valódi toborzás csak tavaly év végén kezdődött, miután lezajlott a szövetségnél a tisztújítás és elkészültek az ifjú polgárőrök felkészítéséhez szükséges oktatási anyagok. A képzésébe az elméleti ismeretek átadása mellett, többek között lövészeti, önvédelmi fogások betanítása, vagy lehetőség szerint akár a vízből mentés gyakorlása is beletartozhat.

Legféltettebb kincsek

Túrós András elmondta, a bűnmegelőzési civil szervezetbe felvett kiskorúak autós vagy gyalogos járőrözésben is részt vehetnek, de csak megfigyelőként. A polgárőrségnél ügyelnek rá, hogy a fiatalok ne kerüljenek „balhés” helyzetbe, tettlegességig fajuló konfliktusba – hangsúlyozta az elnök. Túrós András egy tavalyi nyilatkozatában azt mondta, a fiatal polgárőrök a bűnmegelőzési szervezet legféltettebb kincsei lesznek, a fiatalok bevonása a polgárőrség munkájába óriási felelősséget is jelent.

Mint a szövetség elnöke a hirado.hu-nak hangsúlyozta, évente 5-10 esetben támadják meg a bűnözők a polgárőröket, ami viszonylag alacsony szám, tekintve, hogy a közbiztonsági tömegszervezetnek 54 ezer tagja van.  Másrészt, bár a polgárőrök nem kerülik ki a forró szituációkat, de azok kezelése nem az ő feladatuk, ezért ilyenkor azonnal rendőrt hívnak.

A gyerek lépett be előbb

A polgárőrök rendeltetése elsősorban az, hogy jelenlétükkel segítsék a bűncselekmények, szabálysértések megelőzését, illetve ha tettenérés történik, akkor a rendőrök kiérkezéséig visszatartsák a szökni akaró tolvajokat, betörőket. Ez utóbbi a két-három fős járőrcsoportoknak amatőr, „egyszerűbb” bűnözők esetén könnyen megoldható feladat. A tettenérések száma évi 10-15 ezer, különösen sok a fa- és terménylopás – tette hozzá.

A polgárőrnek jelentkező fiatalok közt nagy számban vannak azok a középiskolások, akik valamilyen rendészeti fakultásra járnak, fiúk és lányok egyforma arányban vannak az érdeklődők között.  Gyakori, hogy valakinek már a szülője, nagyszülője is polgárőr, de a fordítottja is előfordult, egy kaposvári házaspár azután jelentkezett polgárőrnek, hogy fiúkat előzőleg felvették a helyi egyesületbe.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: