Otthon / Migráció / Ideiglenes befogadóállomás épülhet Körmenden
A kép forrása: internet

Ideiglenes befogadóállomás épülhet Körmenden

Háromszáz-ötszáz ember befogadására alkalmas ideiglenes migrációs befogadóállomás a következő napokban Körmenden, és hasonló létesítését tervezik Szentgotthárd mellett is – tudatta Körmend polgármestere hétfőn az MTI-vel.

Bebes István (Fidesz-KDNP) elmondta, a hétvégén már kaptak információkat a kialakult helyzetről, hétfőn pedig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesei rendkívüli testületi ülésen tájékoztatták az önkormányzati képviselőket a tervezett lépésekről.
A polgármester hangsúlyozta: egyelőre csak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén létesítendő sátortábor felépítéséről esett szó, arról továbbra sincs információjuk, hogy migránsok mikor érkeznének a Rába-parti városba. Hozzátette, inkább egyfajta felkészülés zajlik, hiszen közismert, hogy a szomszédos Ausztriában több ideiglenes beléptetőpont kialakításáról döntöttek, ezek között szerepel a heiligenkreuzi is, ami indokolja, hogy Körmenden, illetve Szentgotthárdon ismét létesítsenek sátortábort.

Bebes István az MTI kérdésére elmondta: továbbra is úgy tudja, hogy az ideiglenes táborok csak nyitott intézményként működhetnek, de a közbiztonság fenntartását a rendőrség szavatolja, erre határozott ígéretet kaptak Tiborcz Jánostól, Vas megye rendőrfőkapitányától, aki szintén ott volt a hétfő délelőtti körmendi testületi ülésen.

Tompa László (Pro Körmend) önkormányzati képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a helyi polgárok biztonságérzete miatt fontosnak tartják a polgárőrség megerősítését, a migránsok rossz egészségi állapota miatt a rövidesen elkészülő körmendi kórház ágyszámainak növelését, valamint azt is, hogy a körmendi befogadópontot egy nyugati határhoz közelebb eső területre helyezzék át.

Szentgotthárdon az MTI értesülése szerint délután kezdődik rendkívüli testületi ülés, amelyen szintén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai adnak tájékoztatást.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Kiutasították az országból babócsai migránsokat

A migránsokat három évre kiutasította a bíróság hazánk területéről. Az ítélet jogerős lett, mert az …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: