Otthon / Ország-Világ / Mi lesz a vidékkel, ha leamortizálják, tönkre teszik a buszközlekedést is?
A kép forrása: internet (illusztráció)

Mi lesz a vidékkel, ha leamortizálják, tönkre teszik a buszközlekedést is?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom teljes szolidaritásáról biztosítja a Volán dolgozóit, és a leghatározottabban azt követeli a munkáltatói oldal mögött álló kormánytól, hogy a bértárgyalásokon hagyjon föl az akciószövetségbe tömörült hat érdekvédelmi szervezet kifárasztására játszó taktikájával, áll Ander Balázs országgyűlési képviselő közleményében.

A kormányzati urizálással ellentétben a dolgozói szegénység súlyos gondot jelent a közösségi közlekedési ágazaton belül is, hiszen a roppant felelősségteljes közszolgáltatást végző munkavállalók megalázóan alacsony fizetéseket visznek haza, és az áldatlan állapotok miatt már komoly elvándorlásról, szakemberhiányról beszélhetünk ezen a területen is, írja a honatya.

Leszögezi továbbá, hogy az ellenzéki párt véleménye szerint a vidék mindennapi működőképességének szempontjából fontos autóbuszos közlekedés márpedig fokozott törődést, odafigyelést igényelne, mert a munkába, iskolába járó utasok, a családjukkal, barátaikkal ezen a módon kapcsolatot tartó emberek érdeke szintén ezt követeli meg.

A Jobbik ezért felszólítja a keményen dolgozó kisemberekre oly előszeretettel hivatkozó kormányt, hogy vegye komolyan a munkavállalói oldal sajnos valóban jogos panaszait, tegyen meg minden lehetséges lépést a megalapozott szakszervezeti igények teljesítésére! – zárul a közlemény.

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Jakab Péter milliókért foglalkoztatott tanácsadója ment megzavarni egy miskolci rendezvényt

A “Nép pártján” Bede Zsoltja megpróbálta tönkretenni a Jobbik miskolci tanácsadását TG Facebook Comments

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: