1953. március 5-én meghalt Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, ismertebb nevén Sztálin.
Az „acélos” jelzőt nevéül választó grúz származású szovjet diktátor 31 évet töltött a pártfőtitkári székben (Lenin 1922-ben agyvérzést kapott, ekkor lépett Sztálin a helyére, Lenin 1924-es halála után vált egyedüli vezetővé). Sztálin uralmát joggal nevezhetjük akár „uralkodásnak” is: személyi kultuszt épített ki, és mindazokat likvidáltatta és elüldözte, akikben riválist látott, politikusokat, de főleg a Vörös Hadsereg tisztjeit tizedelte meg a harmincas évek során. Sztálin vezetéséhez köthetőek olyan borzalmak, mint a több millió áldozatot követelő ukrajnai éhínség és a GULAG-táborok kiépítése, a sztálinista Szovjetunióban a terror intézményesítve volt a hírhedt NKVD révén.
Ugyanakkor az is tény, hogy a Sztálin (1943-tól generalisszimusz) vezette Vörös Hadsereg verte vissza a szovjet frontról a németeket, megfordítva ezzel a második világháború kimenetelét. Az 1945. februári jaltai konferencia, és a háború végi állapotok értelmében a Szovjetunió befolyása egész Kelet-Európára kiterjedt, az ottani államokban – így hazánkban is – az ő mintájára sztálinista diktatúrák jöttek létre. Halála így kötelező gyásznap volt annak idején a Rákosi-korszak Magyarországán is. Sztálin politikáját először Hruscsov bírálta a híres XX. pártkongresszuson, 1956-ban.
Forrás: Rubicon.hu