Otthon / Ország-Világ / Bulvár / Repülős Gizit újra elítélték
A kép forrása: internet

Repülős Gizit újra elítélték

Jogerősen húsz nap elzárásra ítélte a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság – tájékoztatta a Székesfehérvári Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a büntetésbe beszámítják az előzetes fogva tartásban töltött időt. A hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 19-e óta előzetes letartóztatásban volt – írták.

A bíróság megállapította, hogy az asszony február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság másnap közölte, hogy őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: