Otthon / Ország-Világ / Nincs vége az agybajnak: Németországban tiltólistára került a kolbász
A kép forrása: alfahir.hu

Nincs vége az agybajnak: Németországban tiltólistára került a kolbász

Az Express úgy tudja, több német vendéglátóipari egység, és iskola is kiiktatta menüjéből a kolbászt, mert az sértené a bevándorlók érzékenységét. Az pedig mindennél fontosabb.

Egyre nagyobb számban hagyják el étlapjaikról a jellegzetes Bratwurstot a német iskolák, óvodák, illetve kifőzdék, nehogy a számukra vallási okokból nem fogyasztható hústermék traumatizálja a bevándorlókat.

Az Angela Merkel vezette CDU egy-két képviselője azonban próbálja védelmébe venni a disznóhúst, és az abból készült finomságokat, mint a német kultúra szerves részét.

Daniel Günther, a párt képviselője úgy fogalmazott:

“A kisebbségek védelme még vallási okokból sem jelentheti azt, hogy a többség választási lehetőségeit korlátozzuk, rosszul felfogott aggodalmak miatt.”

Szerinte “a tolerancia arról is szól, hogy az ember elfogadja mások gasztronómiai kultúráját és életstílusát.”

Hozzátette, aki nem akar disznóhúst enni, annak nem kötelező, senkit sem kényszerítenek erre, viszont a többségtől sem vonhatják meg a tradicionális német konyha fogásait.

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: