Ha időben kiszűrik a betegséget, kezelhető – ha nem, halálhoz vezet. Egy beteg gyógyszeres kezelése évente kétmillió forintba kerül, de az életkilátásaik ugyanolyanok, mint bárkié. Évente 5-6 HIV-pozitív kismama szül egészséges gyermeket.
Csaknem megduplázódott az elmúlt öt évben az újonnan regisztrált HIV-fertőzöttek száma. Míg 2011-ben 162 új HIV-esetet regisztráltak, addig tavaly már körülbelül 300-at, azaz csaknem az év minden napjára jutott egy újabb beteg.
2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 |
162 fő | 219 fő | 240 fő | 271 fő | kb. 300 fő |
Forrás: Országos Epidemiológiai Központ
Az emelkedés elsődleges oka a szexuális szokások megváltozása. Nőtt a felelőtlenség, az emberek egyre kevésbé védekeznek, de sokszor például azt sem tudják a fiatalok, hogy kivel szeretkeznek – mondta Újhelyi Eszter. A Szent László Kórház laborvezetője beszámolt arról, hogy Magyarországon elterjedtek az úgynevezett sötét szobák, ahol a résztvevők gyakran “véletlenszerűen” létesítenek szexuális kapcsolatot.
Több partner egy éjszaka alatt
Az éjszakai szórakozáshoz ráadásul sokszor társul a drogfogyasztás is. Ez még inkább hozzájárul egy olyan felajzott állapothoz, ahol a gátlások megszűnnek, így egy éjszaka alatt 8-10 partnerrel is szexuális kapcsolatot létesítenek a fiatalok, másnap aztán sok mindenre nem emlékeznek.
Az újonnan fertőzöttek 85 százaléka férfi. Ennek oka, hogy az anális szex jóval veszélyesebb a vaginális együttlétnél. A vírus ugyanis hámsérülés által jut be a partner testébe.
Nagyrészt a homoszexuálisok járnak szűrővizsgálatra, ha a heteroszexuálisok is eljárnának valószínűleg köztük is több fertőzött kiszűrhető lenne, de ők nem járnak– mondta Szlávik János az Egyesített Szent István és Szent László Kórház III. Infektológiai Osztály és Ambulancia főorvosa.
Leginkább a 20-30 év közötti fiatalok az érintettek, a legtöbb új és már meglévő fertőzött ebből a korcsoportból kerül ki. Ennek oka, hogy ennél a korosztálynál a legaktívabb a nemi élet – ezt már Tamási Béla klinikai orvos a Semmelweis Egyetem Bőrklinikáján működő Országos STD centrumának munkatársa mondta a hirado.hu-nak.
Az adatgyűjtés kezdete, azaz 1985. óta összesen 2604 HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon. Szinte az összes beteget Budapesten kezelik a Szent László kórház HIV-centrumában, a fővárosin kívül még három városban – Miskolcon, Pécsen, Debrecenben – foglalkoznak HIV-fertőzöttek ellátásával.
A HIV-fertőzés nagyon sokáig tünetmentes, így maga a fertőzött sem tudja, hogy beteg, ezáltal megfertőzhet másokat. Ha valaki megfertőződik, akkor az együttlét után 2-3 héttel influenzaszerű tünetegyüttes – láz, levertség, izomfájdalom, nyirokcsomó megnagyobbodás – jelentkezik. Erről általában sem a háziorvos, sem a beteg nem gondolja , hogy HIV-fertőzés. Az influenzaszerű tünetek elmúltával megkezdődik egy 7-10 éves tünetmentes időszak.
AIDS-stádium
Tíz év elteltével kezdenek megmutatkozni az immunhiány első jelei. Ilyen jelek lehetnek a hirtelen fogyás, a nyirokcsomó megnagyobbodás, majd az AIDS stádiumban megjelennek a különböző rákbetegségek. A nyirokrendszer rákja, továbbá a nőknél méhnyakrák, míg a férfiaknál végbélrák. Végül ezek a társbetegségek vezetnek a halálhoz.
Magyarországon 1985-2015 között összesen 367 ember halt meg AIDS betegségben. Tavaly, szeptember 30-ig 9-en haltak meg és 38-an voltak AIDS-stádiumban.
Két véglet van – legutóbb egy 22 éves fiú halt meg
Továbbra is igaz az, hogy két végletet látni: azokat, akiket nagyon korán kiszűrnek, és azokat, akik csak a betegség végső stádiumában jutnak megfelelő ellátáshoz. Szlávik János beszámolt arról, hogy a legutóbb egy 22 éves betegét veszítette el. A fiú az AIDS-végstádiumában került orvoshoz, nem lehetett már rajta segíteni, holott, ha időben kiszűrték volna a betegségét, akkor a gyógyszerek segítségével ugyanolyan életkilátásai lettek volna, mint bárki másnak.
A legújabb nemzetközi irányelvek szerint, akiről kiderül, hogy HIV-fertőzött annak meg kell kezdeni a kezelését. A fertőzött vírusszaporodás ellen kap tablettákat. Ha ezt orvosi utasítás szerint szedi, akkor az életkilátásai semmiben nem különböznek más, egészséges emberek életkilátásaitól. Olyannyira nem, hogy gyermeket is vállalhatnak. Évente 5-6 HIV-pozitív kismama ad életet egészséges gyermeknek.
Évente 2 millióba kerül egy HIV-es kezelése
2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 |
1012 fő | 1139 fő | 1272 fő | 1407 fő | 1576 fő |
Forrás: OEP
Egy HIV-fertőzött kezelése évente 2 millió forintba kerül az OEP-nek. A gyógyszerek ára havonta 150-300 ezer forintra tehető.
2016. március 1-től újraindították az anonim HIV-szűrést (Szent László Kórház, IX. Albert Flórián út 5-7, C épület hétfőtől péntekig 14-16 óra között, pénteken 13-15 óra között). Előzetes bejelentkezésre nincs szükség.