Otthon / Ország-Világ / Nem szabadulunk egyhamar Észak-Koreától, mondja az elemző
Dél-koreaiak nézik televízión Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkárának Phenjanból közvetített beszédét a szöuli vasúti pályaudvaron. (MTI/AP/An Jung Dzson)

Nem szabadulunk egyhamar Észak-Koreától, mondja az elemző

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a világnak még jó ideig együtt kell élnie Észak-Koreával és politikai rendszerével.

A szakértő az M1 aktuális csatornán szombat este azt mondta, Észak-Koreának nincs olyan természeti kincse, amely a világhatalmak számára érdekessé teheti, ezért nem is avatkoznak be. Phenjannak viszont bel- és külpolitikai szempontból is fontos a fenyegetés fenntartása, mivel nincsenek szövetségesei.

Horváth József elmondása szerint az országnak erős a hadserege, de fegyverei nem a csúcstechnológiát képviselik. Úgy fogalmazott: kézműves módszerekkel fejlesztenek fegyvereket, és ez megbízhatatlanná teszi az eszközöket.

A szakértő szerint amikor Észak-Korea “Dél-Korea lerohanásával” fenyegetőzik, blöfföl, ez inkább a saját lakosságának szól, ugyanakkor Szöul csak 50 kilométerre van a határtól, így erős szárazföldi csapatokkal elméletileg néhány óra alatt elérhető.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: