Otthon / Migráció / Újabb molesztálások Németországban
A kép forrása: internet (illusztráció)

Újabb molesztálások Németországban

Németországban a rendőrség vasárnap újabb incidensekről közölt jelentéseket a menekültválsággal kapcsolatban.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Oberhausen rendőrkapitányságának közleménye szerint szombaton egy helyi fürdőben “erkölcstelen módon érintettek meg” három 11 és 14 éves kor közötti lányt, akik az esetet rögtön jelentették a fürdő személyzetének.

Egy munkatárs értesítette a rendőrséget, többen pedig a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták a gyanúsítottakat, nyolc 18 és 21 év közötti fiatalembert, akiket “bevándorlóként tartanak nyilván”.

Az ügyet a rendőrkapitányság szexuális bűncselekmények feltárásával foglalkozó osztálya vizsgálja, a gyanúsítottakat előállították, majd a rendőri intézkedések után az ügyészséggel egyeztetve szabadon engedték őket – áll a közleményben.

Az Erfurt tartományi rendőr-főkapitányság közleménye szerint ismeretlenek házilagos készítésű csőbombát hoztak működésbe Eisenach városban egy ház előtt, amelyben szíriai menedékkérőket szállásoltak el. Az eset március 4-re virradóra történt, de a rendőrségnél csak most tettek feljelentést – áll a közleményben, amely szerint személyi sérülés nem történt, az épületben nem keletkezett kár, és a 40-szer 8 centiméter méretű robbanószerkezeten egy horogkereszt volt látható. Az ügyben nyomozást indítottak.

MTI

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Kiutasították az országból babócsai migránsokat

A migránsokat három évre kiutasította a bíróság hazánk területéről. Az ítélet jogerős lett, mert az …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: