Otthon / Migráció / Elegük lett: több száz migráns indult meg a macedón határ felé
A kép forrása: internet (illusztráció)

Elegük lett: több száz migráns indult meg a macedón határ felé

Több száz migráns indult meg a görög-macedón határ mellett fekvő idomeni táborból a macedón határ felé, ahol illegálisan próbáltak meg átjutni, s miután ez nem sikerült nekik, újabb útvonal után néztek – jelentette a helyszínről az al-Dzsazíra arab hírtelevízió balkáni irodájának tudósítója hétfő délután.

A migránsoknak állítólag elegük lett a napok, sőt hetek óta tartó várakozásból, és úgy döntöttek, megpróbálnak átjutni a határon állított kerítésen, ha pedig ez nem sikerül, megkerülik azt.

Az al-Dzsazíra tudósítója úgy értesült, hogy a határon található, az idomeni tárbortól mintegy 5-6 kilométerre fekvő folyókon próbálnak meg átgázolni a bevándorlók, ám az esőzések miatt kialakult sártenger és a járhatatlanná vált utak nehezítik haladásukat.

Hétfő hajnalban három afganisztáni migráns fulladt meg a macedón-görög határon fekvő Gyevgyelijánál. A feltételezések szerint a két férfi és egy nő illegálisan próbált meg átjutni Görögországból Macedóniába a Vardar folyó egyik mellékágán keresztül, ám az esőzések miatt megduzzadt folyó valószínűleg elsodorta őket. A folyóból 23 embert mentettek ki élve.

Macedónia megnövelte a határon szolgálatot teljesítő fegyveres erők létszámát.  A múlt héten a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt, és Macedónia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

A görög oldalon, a határnál tizenkétezren reménykednek továbbra is abban, hogy újra megnyílik előttük a határ, és továbbmehetnek Nyugat-Európa felé. Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) helyi szóvivője szerint embertelen körülmények uralkodnak a táborban, nincsenek meg az alapvető higiéniai körülmények, és egyre többen betegszenek meg.

MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Kiutasították az országból babócsai migránsokat

A migránsokat három évre kiutasította a bíróság hazánk területéről. Az ítélet jogerős lett, mert az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: