Otthon / Ország-Világ / Megkezdődött Victor Ponta korrupciós ügyének tárgyalása
A kép forrása: internet

Megkezdődött Victor Ponta korrupciós ügyének tárgyalása

A volt román kormányfő ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét – az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő – egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Az ügy másik vádlottja, Dan Sova szociáldemokrata szenátor is elhárította az egyszerűsített eljárást.

Az úgynevezett Turceni-Rovinari ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A politikus csak két hónappal később, egy bukaresti tűzvész miatt kirobbant tüntetéssorozatra hivatkozva mondott le a kormány éléről.

A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét.

Az ügy arról a két (Turceniben és Rovinariban működő) olténiai hőerőműről kapta a nevét, amely 2007-ben közel egymillió eurós megbízást adott – a vád szerint törvénytelenül – Dan Sova ügyvédi irodájának, amely állítólag Pontának is juttatott a pénzből.

Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthatott bíróság elé a DNA, mert olyan bűncselekményekkel vádolja, amelyeket – a vádhatóság szerint – ügyvédi minőségében követett el.

Ponta 2007-2008-ban ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Sovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A DNA szerint Sova ügyvédi irodája nem jutott volna az előnyös állami megrendelésekhez, ha nem tudták volna róla, hogy Victor Ponta parlamenti képviselő támogatását élvezi.

MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: