Otthon / Sportos / Hamiltoné a pole a nehezen érthető új időmérőn Melbourne-ben
Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images)

Hamiltoné a pole a nehezen érthető új időmérőn Melbourne-ben

Lewis Hamilton rajtelsőségével indulhat a 2016-os szezon az Albert Parkban, ahol látványosan negatív véleményeket kapott a korábbiaknál kevesebb körözést és izgalmakat, ám annál nehezebben érthető forgatókönyveket hozó új időmérős szisztéma.

A címvédő Lewis Hamilton rajtolhat majd az első rajtkockából az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután megszerezte pályafutása ötvenedik pole pozícióját a káoszból unalomba fulladó új formátumú időmérőn, Melbourne-ben. Mercedeses csapattársa, Nico Rosberg az utolsó gyorskörével ugyan századokra megközelítette őt, ám a brit még ezután is képes volt rátenni egy lapáttal.

A harmadik és a negyedik helyen az utolsó percekben már pályára sem hajtó ferrarisok végeztek, Sebastian Vettel-Kimi Räikkönen sorrendben.

Az új folyamatos kieséses időmérő nem hozta meg a várt izgalmakat, miután a három szakasz során több más csapat is követte a Ferrari edzés végi példáját, s meg sem próbálta elkerülni a kilencven másodpercenként egyre közelebb kerülő kiesést.

A nap pozitív meglepetését az a Max Verstappen szolgáltatta, aki a Toro Rossójával nem csupán képes volt felvenni a versenyt a Williams és a Red Bull nagycsapatainak pilótáival, hanem mindegyiket – plusz a saját csapattársát, Carlos Sainzt is – lepipálva az igen előkelő 5. helyen végzett.

Mindenki arra számított, hogy az első szakasz roppant zsúfolt lesz– és az is lett; Hamilton és Romain Grosjean már a kivezető körükön versenyezni kezdtek egymással, és a legelső köre Rosbergnek, Vettelnek illetőleg Esteban Gutiérreznek sem sikerült jól a hatalmas nyomás alatti vezetői hibájuk vagy a nagy forgalom miatt – de később azért mindhárman javítottak. Ezt követően a Haas két pilótája és a sauberes Felipe Nasr sem tudta időben befejezni a gyorsköreit, és a rendszer annak rendje és módja szerint ki is ejtette őket.

A képernyős grafika is hagyott némi kívánnivalót maga után: a kilencven másodperces óra az elején még lemaradt, a legvégén meg fent – amikor pedig a többi kieséssel ellentétben már nem az számláló, hanem a kockás zászló döntött, hiszen aki megkezdte a gyorskörét, az ekkor már befejezhette azt. A fentiek mellett kiesett még a két Manor, a másik sauberes Marcus Ericsson és – meglepetésre – a Red Bull-os Danyiil Kvjat is. Az új szabályoknak megfelelően innen tizenöten mentek tovább.

A középső rész elején a nagycsapatok első köre ismét nagy Mercedes-csatát hozott – Hamilton ekkor bő egy tizedmásodperccel végzett Rosberg előtt. A kieséses rendszert ezúttal már senki sem nézte el, ellenben nagyon sokan meg sem próbáltak második kört is teljesíteni, és teljes nyugalommal figyelték a bokszból, ahogy a maguk kilencven másodperce lejár, ők pedig búcsúznak a további küzdelmektől. Így dőlt el a két renault-s és a két mclarenes sorsa is a 11-15. helyeken.

Daniel Ricciardo ezzel ellentétben jó előre gondolkodott: ő még azelőtt előrébb lépett, mielőtt egyáltalán a veszélyzónába került volna. A maradék nyolc versenyző részvételével zajló utolsó etap során viszont már a hazaiak hősének sem volt kegyelem – az ausztrál csak a 8. helyre volt jó, közvetlenül a gyorskörén hibázó, s ezért a 7. helyen szintén kieső Sainz mögé. Egyiküknek sem volt ideje egy második szett gumival javítani az idején.

Az élen Hamilton ekkor is azonnal magához ragadta a kezdeményezést, Rosberg viszont első nekifutásra elnézte a hátsó egyenesre vezető 9-es kanyart, és csak a két Ferrari mögé fért be – a német később javított, de ez sem volt elég a dicsőséghez. A 6. rajtkockát a brazil Felipe Massa szerezte meg a Williamsszel.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap rendezik meg, közép-európai idő szerint reggel 6 órai kezdettel.

Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének végeredménye

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

1. Lewis Hamilton

Mercedes

1:23,837

2. Nico Rosberg

Mercedes

1:24,197

+0,360

3. Sebastian Vettel

Ferrari

1:24,675

+0,838

4. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:25,033

+1,196

5. Max Verstappen

Toro Rosso-Ferrari

1:25,434

+1,597

6. Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:25,458

+1,621

7. Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:25,582

+1,745

8. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:25,589

+1,752

9. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:25,753

+1,916

10. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:25,865

+2,028

11. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:25,961

+2,124

12. Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:26,125

+2,288

13. Jenson Button

McLaren-Honda

1:26,304

+2,467

14. Jolyon Palmer

Renault

1:27,601

+3,764

15. Kevin Magnussen

Renault

1:27,742

+3,905

16. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:27,435

+3,598

17. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

1:27,958

+4,121

18. Danyiil Kvjat

Red Bull-TAG Heuer

1:28,006

+4,169

19. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:28,322

+4,485

20. Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:29,606

+5,769

21. Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:29,627

+5,430

22. Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:29,642

+5,445

Forrás: m4sport.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Egy orosz tornász az Ukrajna elleni invázió támogatását szimbolizáló Z betűvel a dresszén állt ukrán versenytársa mellé a dobogón

Ivan Kulijak orosz tornász viselkedését sokkolónak nevezték. A szombati versenyt az ukrán Kovtun Illija nyerte …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: